2022.02.12. 21:05
Nagyot küzdött, de kikapott az Olaj Sopronban
Hiába hajrázott nagyot a szolnoki gárda Sopronban, a hazaik izgalmas végjátékban behúzták a meccset, és végül 83–78-as győzelmet arattak.
Forrás: Török Attila/Nemzeti Sport
A kosárlabda-bajnokság 22. fordulójának egyik rangadóját Sopronban játszották, ahol a Szolnoki Olajbányász vendégeskedett. Az Olaj nem legjobb előjelekkel érkezett a hűség városába, hiszen legutóbbi hét meccséből csak hármat tudott megnyerni, míg a soproniak legutóbbi 12 találkozójuk után rendre győztesen vonultak le a pályáról.
Villámgyorsan magához ragadta a kezdeményezést a hazai legénység, amely már a 4. percben 13–6-ra vezetett, ekkor kért először időt, Gasper Potocnik, az Olajbányász edzője. A folytatásban is szárnyalt a hazai együttes, amely amerikai játékosai révén gyártotta a pontokat, míg az Olaj állva maradt az első félidőben. Nem csak rosszul dobtak a piros-feketék, hanem védekezésben is sokat hibáztak. A szárnyaló hazaiak pedig 16 perc játék után 22 pontos előnyt építettek fel. Igaz, a félidő végére némileg csökkentett hátrányán a vendégcsapat, 49–32.
A második félidő elején is húsz ponttal vezetett a Sopron, a szolnoki csapat pedig szép lassan megkezdte a felzárkózást. Roko Bodzim és Pongó Máté tripláival, valamint Marjan Cakarun palánk alatti jó játékával ellenfele nyomába eredtek a vendégek. A hazaiaknak láthatóan nem ízlett a szolnokiak zónavédekezése, sőt a hajrában már egyenlő volt az állás, majd Cakarun középtávolijával először vezettek a vendégek, 72–74. A végjátékban a soproni hátvédje, Myers létfontosságú triplát szórt. 79–78, majd Cakarun ellen támadóhibát ítéltek, ezek után már a Sopron nem engedte ki a kezéből a győzelmet.
Sopron KC–Szolnoki Olajbányász 83–78 (25–17, 24–15, 18–20, 16–26)
Sopron, Novomatic Aréna, V.: Földházi Tamás Péter, Csabai-Kaskötő Brigitta, Török Róbert (Forrai Sámuel)
SOPRON: Myers 19/3, Fazekas, Boriszov 5, Ford 9/9, Montgomery 19. Csere: Mack 21/9, Csendes 3/3, Takács 3/3, Sitku 4, Werner. Edző: Kosztasz Fleverakisz.
SZOLNOK: Solano 11/3, Pallai 4, Cummings 7/3, Szubotics 7, Cakarun 18. Csere: Pongó 10/6, Badzim 15/15, Kovács P, 4, Zsíros, Taiwo 2. Edző: Gasper Potocnik