2022.04.02. 08:33
Bajnoki elődöntőt játszik a Szolnok az OSC-vel
Újabb fontos összecsapás vár a Szolnoki Dózsára, amely az OSC csapatát látja vendégül a bajnoki elődöntőben. A pólós csata szombaton 18.30-kor kezdődik a Vízilabda Arénában.
Teleki Andrásra (balra, kék sapkában) újabb kemény vízi csata vár ma este Fotó: Földi Imre/NS
Tulajdonképpen ez lesz a felek első elődöntőbeli meccse, mégis az OSC-nek van meccslabdája: ha nyernek Hárai Balázsék, akkor bejutnak a döntőbe. Minderre az a magyarázat , hogy a csapatok hozzák magukkal az alapszakaszban elért eredményeiket is. Tehát az ősszel 9–8-ra nyert az OSC Szolnokon, egy hete pedig 11–11 lett a végeredmény a fővárosban. Így 4–1-re vezet az újbudai gárda az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcában. Nem hibázhat tehát a címvédő szolnoki legénység, ha az idén is döntőbe akar jutni.
Nagy Ádám, a Dózsa bekkje azt mondta: – Nem foglalkozunk azzal, hogy az OSC-nél az előny, egyértelmű célunk, hogy megnyerjük a párharcot, és újra a döntőben szerepeljünk. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de mi mindent meg fogunk tenni a győzelemért.
A fővárosi együttes nagyon nem pihenhetett rá az elődöntőre, hiszen kedden Marseille-ben játszottak Bajnokok Ligája-mérkőzést, ahol 13–9-es vereséget szenvedtek. – Az, hogy kikaptunk Marseille-ben, benne van a pakliban, szerintem itt a Reccón kívül nem nyer senki más. Inkább azért vagyok csalódott, mert az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogy elvártam volna – mondta Varga Dániel, az OSC edzője a molcsapat.hu-nak.
Az egykoron játékosként a Szolnok bajnokcsapatában is megfordult szakember hozzátette: – Jó helyzetből várjuk a bajnoki rájátszást, bár Szolnokon kezdünk, két meccslabdánk van. Rengeteget dolgoztak a fiúk azért, hogy most itt álljunk, karnyújtásnyira a céljainktól, de nem szabad elhinnünk, hogy magától az ölünkbe hullik.
Hét közben nem ment az OSC-nek a BL-ben, de ezt nem szabad alapul venni, erről (is) beszélt Zsivko Gocics, a Dózsa edzője hírportálunknak:
– Nem szabad abból kiindulni, hogy vereséget szenvedett az OSC Marseille-ben. Ez egy magyar bajnoki elődöntő lesz, és mint tudjuk, minden meccs más. Mi egész héten úgy készültünk, nem hibázhatunk szombaton este. Mindenki a fedélzeten, nagy a győzni akarás a csapatunkban. Hívjuk, várjuk szurkolóinkat a meccsre, velük együtt akarjuk kiharcolni a győzelmet.