Labdarúgás - Megye I.

2022.05.12. 06:55

Mérész Zoltán, az Újszász edzője három hónapos eltiltást kapott

A megyei első osztályú Újszász csapata hetek óta vezetőedzője, Mérész Zoltán nélkül játssza bajnoki meccseit. Hírportálunk utánajárt, hogy miért nem a szakember irányítja együttesét.

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

Történt, hogy a március 12-én rendezett Rákóczifalva–Újszász bajnoki mérkőzés hajrájában a vendégek játéktéren fekvő labdarúgójához, Vatai Nándorhoz siető edző, Mérész Zoltán az eset után összeszólalkozott a találkozó játékvezetőjével, Kósa Gáborral, aki kiállította a trénert. A sportszakember három hónapos, június 11-ig szóló eltiltást kapott. 

Megkeresésünkre Mérész Zoltán így kezdte a beszélgetést. – Örülök, hogy mi, a sportban dolgozók – edzők, játékosok, csapatok – is reagálhatunk. Úgy érzem, teljesen jogosan lettem kiállítva, de indokolatlannak tartom az eltiltás időtartamát, szerintem nem történt olyan incidens, ami ezt indokolta volna... 

A játékvezetővel ráadásul a végén mindent meg is beszéltünk. Ennek ellenére eltiltottak három hónapra mindenféle meghallgatás és kérdés nélkül

– mondta hírportálunkat.

Magát az alapszituációt így elevenítette fel.

– A mérkőzés hajrájában volt egy előreívelt labda, s a középső védőnk, Vatai Nándi összefejelt az ellenfél csatárával. Ami után a játékosunk mozdulatlanul feküdt a pályán. A játék ugyan ment tovább, de én nagyjából tíz másodperc után berohantam a játékoshoz. Tudom, hogy nem szabad ilyet csinálni, de megijedtem, vittem magammal mindent, a fagyasztót, a vizet. Azt gondoltam, hogy lenyelte a nyelvét. A meccs közben folyt, én pedig próbáltam pofozgatni, élesztgetni Nándit. Az hamar nyilvánvaló vált, hogy a nyelve a helyén van, de nincs magánál, így valószínűleg fejsérülést szenvedett. 

Amikor a játéknak vége szakadt, odajött hozzám a játékvezető, akit nem éppen irodalmi stílusban számon kértem, mire felmutatta a piros lapot. Az eset hevében azt mondtam, hogy ha ezért kiállítást kapok, eltöröm a kezed.

– Ezt vállalom, de ez nyilván nem volt szándékomban. Közben magához tért a focistánk, s kóvályogva lejött velem a pályáról. Úgy érezte, hogy agyrázkódása volt. Ez körülbelül három-négy percig tartott. A meccs végén kérdeztem tőle, hogy kell-e orvosi segítség, de nem érezte úgy, hogy kellene. Másnap is hívtam, minden rendben volt vele – ecsetelte a történteket. 

A mérkőzés végi történésekre eképp emlékezett vissza.

– Odamentem a sporttárshoz, lekezeltem vele a szokott módon, és mondtam neki, hogy elnézést a stílusomért, és abban az állapotban látva futballistánkat úgy voltam vele, hogy az a pár másodperc is számít. Sőt, elvileg minden fejsérülésnél kötelező lenne megállítani a játékot – hangsúlyozta.

A szakvezető a három hónapos eltiltását túlzottnak tartja, bár hozzátette, hogy csúnya beszédért a két-három meccses eltiltás szerinte teljesen jogos lett volna a számára. Kiemelte, nagyon bántja, hogy évek óta sportban dolgozóként mindennemű sporttevékenységtől eltiltották, illetve az is, hogy meg sem hallgatták a döntéshozók. 

Természetesen a másik fél álláspontjára is kíváncsiak voltunk. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatóság igazgatója, Varga Zsolt készségesen állt rendelkezésünkre.

– Ez bizony nem mai történet. Elővéve az eset dokumentumait, a következő történt: A félpályánál – a kezdőkörben – a Rákóczifalva játékosa felugrott és elfejelte a labdát. A fejes – ziccerben – hazai kontratámadást indított, amiből négy falvai játékos indult meg kapura, abszolút gólhelyzetben. A fejelő játékos a levegőből lefelé érkezve, a tőle két méterre – szintén a labda irányába mozgó – újszászi játékos közelében ért földet. 

A játékvezető öt méteren belül volt az akciótól, egyértelműen nem látott fejsérülést, vagy szabálytalanságot, azonban a vendégjátékos a földön hánykolódott, fogta a fejét, hangosan kiabált.

– A hazai gárda közben sikertelenül befejezte a támadást, s miután a labda pályán kívülre került, és a földön fekvő labdarúgó még nem kelt fel, a sípmester engedélyt adott az ápolásra. Csak ezek után szaladt be a pályára az edző, hogy nézze meg a földön maradt játékosát. Mérész Zoltán a focistához érve rendkívül goromba sértésekkel illette a feléjük közeledő futballbírót, majd látva, hogy előveszi a piros lapot ráförmedt, hogy „ne merje kiállítani, mert eltöri a kezét”. A kiállított trénernek és a földön fekvő játékosnak – akinek nem volt semmilyen látható sérülése, sem rosszulléte – a szabály szerint le kellett mennie a pályáról, mert ápolás érkezett hozzá. Az összecsapás azonnal folytatódott, majd az újraindítását követő tíz másodpercen belül a futballista vissza is tért a gyepre és végigjátszotta azt. A lefújás után a vendégcsapat nem jelzett sérülést, és a játékvezető konkrét kérdésére sem élt az esetleges sérülés lejegyzőkönyvezésével – ecsetelte Varga Zsolt.

Az esetet a fegyelmi bizottság részletekbe menően kivizsgálta, a fegyelmi tényállást több, a helyszínen lévő hivatalos személy is megerősítette. A kiállított sem a mérkőzés után, sem a fegyelmi döntés előtt nem élt az ügyében észrevétellel, valamint az eltiltását követően sem emelt kifogást, a kiszabott büntetését pedig nem fellebbezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában