Kajak-kenu

2022.05.28. 06:56

Szolnoki versenyzők is rajthoz állnak a szegedi válogatón

Három napon át pezseg a víz a szegedi Maty-éren, ahol a felnőtt- és U23-as világbajnoki válogatót rendezik meg, amelyen a Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzői is rajthoz állnak.

Varga Csaba

Gál Péter több számban is vízre teszi hajóját a szegedi viadalon Fotó: Tumbász Hédi

Kezdjük a kajakos hölgyek mezőnyével, mint írtuk, a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danutát néhány hete megműtötték, a szolnoki Hadvina (Bodonyi) Dóra pedig anyai örömök elé néz, így ők teljes egészében kihagyják az idei szezont. Csipes Tamara és Kárász Anna edzésben van, de mindketten arról egyeztettek Hüttner Csaba szövetségi kapitánnyal, hogy a mostani válogatón még nem indulnak. 

A viadal pénteken rögtön a női kajak egyesek ötszáz méteres előfutamaival indult. A mezőnyben ott van többek között három felnőtt világbajnok, név szerint Gazsó Dorka, Medveczky Erika és Kőhalmi Emese, valamint a szolnoki Csikós Zsóka. 

A női kenusok vetélkedésében kétszáz egyesben Balla Virág és Takács Kincső mellett Nagy Bianka és Bra­ga­to Giada léphet elő leginkább főszereplővé. Ötszáz párosban is vélhetően ez a négy név harcol majd a győzelemért. A Balla, Takács páros számára intő jel lehet a múlt heti világkupa, ahol a Nagy, Bra­ga­to duó a döntőben nemcsak hogy gyorsabb volt náluk, de még a dobogó legalsó fokára is felállhatott. 

A férfiaknál Adolf Balázs egy hete a racicei világkupán elért harmadik helyével jelezte, hogy kitűnő formában van ezer méteren, Bodonyi Andrásnak, Fejes Dánielnek és a többieknek sem lesz könnyű dolga, ha le akarja győzni a világbajnokot. Ötszáz párosban a tavalyi vb-n ezüstérmes Hajdu Jonatán, Fekete Ádám, valamint a Tokióban még ezren szereplő Adolf, Fejes páros is ott van a rajtlistán. 

A honi szövetség honlapja szerint férfi kajakban a négyes összerakásának szempontjából fontos K–1 500 méteren óriási lesz a mezőny, összesen 55 (!) név szerepel a rajtlistákon. K–2-ben a múlt heti világkupán már láthattuk a Tót­ka Sándor, Nádas Bence egységet, valamint a Béke Kornél, Varga Ádám duó is az esélyesek között lehet. Érdekesség, hogy az olimpiai bajnok Kopasz Bálintot azonban csak a most hétvégi ezer egyes alkalmával láthatjuk idén először versenyezni. 

A királyszám regnáló olimpiai arany- és ezüstérmese mellett ott lesz a mezőnyben az elnyűhetetlen háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán is, aki 1000 méteren újra összeült a szolnoki Gál Péterrel párosban. 

Az utóbbi kajakos a rövidebb távon, 500 méteren egyéniben, valamint párosban klubtársával, Tamási Zsomborral lapátol majd egy hajóban. A pénteki döntőkben a mindössze 21 éves Csikós Zsóka 500 méteren, szoros befutót követően, a negyedik helyen ért célba, többek között megelőzte az olimpiai negyedik, világbajnok Medveczky Erikát. A Gál Péter, Kammerer Zoltán duó pedig megnyerte előfutamát, a döntőben azonban lemaradtak a dobogóról, az ötödik helyen zártak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában