Frissítve/Galériával/Kosárlabda

2022.05.24. 19:46

Versenyben maradt hazai pályán aratott sikerével az Olajbányász

Két vereséget követően a szolnoki kosárcsapat legyőzte a Kecskemétet a negyeddöntő harmadik meccsén, így szépített az álláson.

Varga Csaba

Fotó: Nagy Balázs

Fotó: Nagy Balázs

A Kecskemét Jaka Klobucart és Rastko Dramicsanint, míg a Szolnok Pongó Mátét és Pallai Tamást nélkülözte egyaránt sérülés miatt a tiszaligeti találkozón. Nagy dobó párbajjal indult a meccs, hazai részről Kovács Péter két triplát is beszórt az elején, míg a vendég oldalon Andreja Milutinovics volt rendre eredményes. Nem tudtak egymástól elszakadni a felek, hiszen hol az egyik, hol a másik csapat vezetett az első negyedben, 27–28. 

A folytatásban sem sokat változott a játék képe, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni. A KTE oldaláról Xavier Pollard 11 pontot tett a közösbe, míg a hazaiak részéről a Cummings-Cakarun-Szubotics trió gondoskodott a pontokról. Három perccel a nagyszünet előtt meglépett hat ponttal a KTE, az Olaj azonban Badzim és Cumminggs triplájával fordított, 53–51.   

A fordulást követően nagyon bekezdett a hazai alakulat és egy 11–0-as rohammal állva hagyták kapkodó vetélytársukat. Innen már nem lehetett megállítani a piros-feketéket, akik szárnyaltak a harmadik negyedben. A záró felvonásban volt, hogy 16 ponttal is vezetett a szolnoki csapat a közönség tomboló biztatása közepette. A hajrában ugyan szépítettek a vendégek, de már nem tudták szorossá tenni a mérkőzést. A folytatás pénteken este hatkor lesz Kecskeméten.  

SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ–DUNA ASZFALT-DTKH KECSKEMÉT 95–89 (27–28, 26–23, 25–13, 17–25)

Szolnok, 1600 néző. V: Benczur, Mészáros B., Győrfy R.

SZOLNOK: BADZIM 17/6, Gillszki, KOVÁCS P. 16/9, SZUBOTICS 22/6, Cakarun 12. Csere: Young 8/3, CUMMINGS 14/6, Sebők A. Rudner 6/6. Edző: Gasper Potocnik

KECSKEMÉT: POLLARD 19/3, MILUTINOVICS 22/12, JARAMAZ 15/12, Kucsera 2, Karahodzsics 10. Csere: Fazekas M. 3/3, Kiss D. 4, Wittmann 3/3, Ivkovics M. 3/3, Botka 1. Tóth Barna 7/3, Tóth Balázs. Edző: Forray Gábor

Az eredmény alakulása: 4. perc: 13–9. 8. p.: 24–24. 14. p.: 36–36. 18. p.: 46–46. 22. p.: 60–51. 25. p.: 65–53, 28. p: 71–63. 33. p.: 86–70. 38. p.: 95–86. Kipontozódott: Kucsera (29 p.)  

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Kecskemét javára.

Így látták a szakemberek a mérkőzést:

Gasper Potocnik: – Néhány perc volt a mérkőzésen, amikor bemutattuk, igenis tudjuk, hogyan kell kosárlabdáznunk. Ha fizikálisan és mentálisan is rendben vagyunk, akkor nincs gond a játékunkkal. Sajnos sérülések miatt kisebb a rotációnk, így még nem tökéletesen kosárlabdázunk. Beszélnem kell szurkolóinkról, akik kijöttek a hétfői edzésre és biztattak bennünket, a meccsen pedig ők voltak a hatodik emberünk.      

Forray Gábor: – Egy nagyon jó első félidőt játszottunk az Olajjal. A szünet után azonban nem  tudtunk reagálni a hazaiak védekezésére, túlvállaltuk magunkat, rossz ritmusban játszottunk. A hajrában már az akadémistáink voltak a pályán. akik megmutatták, hogy mit tudnak, bátran játszottak. Pénteken pedig le akarjuk zárni a párharcot. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában