Labdarúgás

2022.08.13. 06:55

Hosszú távú célok vannak Berényben

A Jászberény II. az előző kiírásban megnyerte a megyei másodosztályú bajnokságot, ezzel feljutott az élvonalba, ahol hosszú távra terveznek. Az ifistákból álló csapat azzal a céllal látott munkához, hogy hozzák a vezetőség által elvárt eredményt, a bennmaradást.

Polák Boglárka

A berényiek megye I-es csapata (kékben) csütörtökön edzőmeccsen látta vendégül a Jászboldogháza együttesét

Fotó: Agócs fotó

Az új edző, Tüdős Dávid nem volt ismeretlen számukra, ugyanis előző trénerük, Besenyi Gábor munkáját korábban is segítette. 
A keret összetétele alig változott a nyáron. Csak páran hagyták el a csapatot, új játékost pedig nem igazoltak. 

– Farkas Dávid Jászfényszarura, Fajka Ádám pedig Jászalsószentgyörgyre igazolt, míg Nagy Norbert továbbtanulás miatt hagyta itt a csapatot – idézte fel a történteket Besenyi Gábor, a Jászberényi FC U19-es együttesének szakosztályvezetője. A csapat korábbi mestere elmondta, még az ő felügyelete alatt folynak az edzések, így a munkát egyelőre nem egyedül kellett végeznie az újdonsült trénernek. 

A fiatalok a saját korosztályos bajnokságukban is részt vesznek, és néhányan már a felnőttcsapattal edzenek. Ez egyéni motivációt ad ahhoz, hogy minél jobban teljesítsenek, és feljussanak az NB III.-ban szereplő első gárdába. Az utánpótlás-labdarúgók nagy terhelést kapnak, minden hétvégén két meccset kell játszaniuk. 
– Ez nem idegen a klub felfogásától, hiszen mi a tavalyi szezonban is így csináltuk. A legtehetségesebb fiatal játékosok az NB III. felnőtt­csapatában is szerephez juthatnak. Ettől függetlenül a korosztályos bajnokságban is feladatok várnak rájuk, ha nincsenek keretben, csakúgy mint a megyei első osztályú csapat tagjainak. Azt szeretnénk, hogy a fiúk minél több játéklehetőséget kapjanak, ezzel jelentősen hozzájáruljunk az egyéni fejlődésükhöz – magyarázta Besenyi Gábor. 

Tavaly már megmutatkozott, hogy hazai pályán mindig magabiztosabban játszottak, mint idegenben, így most azon is dolgoznak, hogy vendégként is eredményesebbé váljanak játékosaik. 

Hogy ezen az úton hol tartanak, az hamarosan kiderül, hiszen augusztus huszonegyedikén, délután ötkor Martfűn lépnek majd pályára. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában