2022.10.24. 07:00
Nem sikerült gólt rúgnia a Karcagnak
Otthon felejtették góllövő cipőiket megyénk NB III.-as csapatainak játékosai, csak a Berény szerzett gólt a hétvégi fordulóban, az viszont három pontot ért a kiesési rangadón.
Fotó: Pesti József
Keleti csoport
FC Tiszaújváros–Jászberényi FC 0–1 (0–1)
Tiszaújváros, 200 néző, vezette: Sándor Csaba.
Jászberény: Menczeles – LÁSZLÓ, LAMI, VARJAS, SÁROSSY – Kurunczi, HORVÁTH A., Ludasi – Szöllősi (Palcsó, 86.) – Borics, Remili (Nagy Sz., 81.).
Edző: Lakatos Béla.
Gólszerző: Varjas (25.).
A jászberényiek győzelmi reményekkel érkeztek Tiszaújvárosba, megelőzni szándékoztak a tabellán közvetlenül előttük helyet foglaló ellenfelüket. Ezt a pályán is érezni lehetett, és a harmadik nagy helyzetéből – Varjas révén a huszonötödik percben – a vezetést is megszerezte az együttes. A hazai gárda a folytatásban sem tudott igazán mit kezdeni a jól záró vendégvédelemmel, inkább Remili Mohamedék álltak közelebb a második gólhoz.
Lakatos Béla: – Bár utólag rá lehet sütni, hogy ez egy tipikus egygólos mérkőzés volt, de úgy gondolom, hogy a helyzetek és a játék képe alapján is megérdemelt győzelmet arattunk.
FC Hatvan–Karcagi SE 0–0
Hatvan, 100 néző, vezette: Virág András Barnabás.
Karcag: Fedinisinec – PAP, Éles (Nagy Z., 28.), KUTI (Tóth G., 74.), MISÁK – Szentannai (Oláh, 58.), Virág, Tóth M. – Maruscsak (Gyönyörű, 74.), Shadi, Miterkó (Nagy N., 74.). Edző: Igor Bogdanovics.
Az első félidőben tapogatózó játék folyt a pályán, egy Kuti Krisztián-kapufával megtoldva. A folytatásban gyorsabb futballt láthatott, több helyzettel a mintegy száz néző, és azt, hogy a másik oldalon is csak a keresztlécet találta el a támadó.
Igor Bogdanovics: – Hiányérzetem van, mert több helyzetet is kialakítottunk, mégsem tudtunk nyerni.
FC Hatvan–Karcagi SE 0–0
Fotók: Pesti JózsefFüzesgyarmati SK–Facultas-Tiszafüredi VSE 2–0 (1–0)
Füzesgyarmat, 200 néző, vezette: Dobai János.
Tiszafüred: Tajti – Karika (Barna, 62.), Baranyi, Fehér Zs., Szövetes (Háda, 74.) – Mácsai, Tomola, Barzsó ( Földi., 80.) – Tóth D., Szabó V. (Kertész, 80.), Skulka (Pinter, 62.). Edző: Dorcsák Zoltán.
Gólszerzők: Cigan (10.), Popescu (89.)
Kiállítva: Florin (91.).
Zömmel a mezőnyben folyt a játék az első félidőben, sokáig egygólos meccsnek tűnt. A hajrában azonban Popescu gólja végképp eldöntötte a találkozó kimenetelét.
Dorcsák Zoltán: – Tudtuk, hogy vannak jól fejelő játékosaik ellenfelünknek, mégsem figyeltünk eléggé az első gól előtt. Egyébként megérdemelt a hazai győzelem, minőségben felülmúltak bennünket ezúttal.
Közép csoport
FC Dabas–Szolnoki MÁV FC 0–0
Dabas, 200 néző, vezette: Szigetvári Márk
Szolnok: Csáki – KÁLMÁN, FÖLDI, Gohér – Tömösvári, Lengyel, PELLES, Iván M. (Pinto, 63.), Kópis – Lakatos (Antal, 75.), Lukovszky (Nádházi, 82.).
Edző: Horváth Csaba.
A Szolnok többet birtokolta a labdát a mérkőzés folyamán, helyzeteket is kialakított és két kapufát is lőtt. A közel azonos képességű csapatok csatájában azonban olyan minőségi különbséget nem tudott kialakítani, amely elegendő lett volna egy győzelemhez. A döntetlen azonban így is előrelépés az utóbbi hetek kudarcai után.
Horváth Csaba: – Harcias, mindenre elszánt csapatot szerettem volna látni a pályán, és nem csalódtam. Hosszú vereségszériát sikerült megtörnünk ezzel a döntetlennel. Értékesnek tartom a megszerzett egy pontot, bizakodva várjuk a folytatást.