Labdarúgás

2022.11.29. 20:25

Komoly gólkülönbségek alakultak ki a megyei harmadosztályban

Győztek az esélyesebbek a megyei harmadosztály hétvégi fordulójában. Megőrizte tabellavezető pozícióját a Besenyszög az Újszász elleni meccsen. Nem hibázott, sőt ötöt rúgott a második Jászalsószentgyörgy a szolnokiak nagy bánatára. A Berekfürdő most pihent.

Molnár Róbert

A kék mezes Újszász mindent megtett a győzelemért, de a tabellavezető túl nagy falat volt

Fotó: Pesti József

Bár az idén már csak egy forduló van a bajnokságból, nyitott a helyzet: a jelenlegi dobogósok között mindössze három pont van, így hétvégén minden borulhat. Ráadásul az első Besenyszög a harmadik Berekfürdővel csap össze, míg a második szentgyörgyiek azzal a Nagyivánnal meccselnek, amely hétvégén megsemmisítette ­ellenfelét. A Kengyel az ötödik percben megszerezte a vezetést, amin úgy tűnik, rendesen felhúzhatta magát a rettegett Iván, mert tízzel válaszolt… Nagyon nem mindegy hát, mi történik majd az ­esztendő utolsó fordulójában a hétvégén, mert a szerint mennek pihenőre a csapatok. 

Jászalsószentgyörgy– Szolnok Fanatic 5–1 (2–0)

Vezette: Halgat János. 

Gólszerzők: Pataki Krisztofer (7., 20., 83.), Ronyecz Imre (53.), Molnár Dániel (90.), ill. Kovács Kevin Roland (61.) 

Kiállítva: Molnár Sándor (88.) 

Újszász–Besenyszög 1–2 (1–0)

Vezette: Kovács Ádám. 

Gólszerzők: Mondok Attila (44.), ill. Kovács Arnold (68.), Virág Benedek László (83. – tizenegyesből). 

Cibakháza–Kőtelek 1–4 (0–2)

Vezette: Borhi Csaba. 

Gólszerzők: Balogh Róbert (79.), ill. Bagi Milán (22.), Varga Patrik (36.), Egyed József (67. – tizenegyesből), Kónya Imre (81.). 

Tiszasas–Tiszaszőlős 3–0 (0–0) Bánhalma– Jászszentandrás 4–0 (2–0)

Vezette: Járdán János. 

Gólszerzők: Szabó Ádám (18., 58.), Tóth Bálint (20.), Virág Richárd (53.). 

Nagyiván–Kengyel10–1 (4–1)

Vezette: Túró Kálmán. 

Gólszerzők: Kecskeméti­ Imre (10., 46.), Farkas Márió (23.), Csehi Zoltán (27., 42., 64.), Földi Alex (58., 88.), ­Márki Zsolt (61.), Csesznok Gábor (87.), ill. Mihály Csaba (5.). 

Kiállítva: Gál István (55.) 

Elmaradt meccs

A Tiszasas–Tiszaszőlős mérkőzés mellett 3–0 az eredmény, ám gól egy sem esett. A meccset ugyanis nem játszották le. A szőlősiek nem utaztak el a házigazdához, így a sasiak örülhettek az ölükbe hulló három pontnak. 
– Előfordul, hogy egy csapat nem vállalja a hosszú utazással járó fáradalmakat. Mindenki dolgozik, a munkahelyi elfoglaltságok, pénzkereset mellé nem mindig fér bele egy hosszabb utazás – mondta az Új Néplapnak Varga Zsolt, a Magyar Labdarúgó-szövetség megyei igazgatója. 

A góllövőlista

25 GÓLOS: Pataki Krisztofer (Jászalsószentgyörgy) 
21 GÓLOS: Virág Benedek László (Besenyszög) 
14 GÓLOS: Daróczi Dániel (Berekfürdő) 
10 GÓLOS: Markót Máté (Kengyel) 
9 GÓLOS: Szőke Róbert (Berekfürdő), Tóth Patrik Marcell (Tiszasas) 
8 GÓLOS: Burka Roland (Tiszasas), Gólya Erik (Kőtelek) 
7 GÓLOS: Fehér Flórián (Nagyiván), Kecskeméti Imre (Nagyiván), Rimóczi Csaba (Szolnok Fanatic), Sárközi Árpád (Bánhalma) 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!