2022.12.05. 18:49
A szolnoki sportiskola legeredményesebb versenyzőit köszöntötték hétfőn - Galériával
A Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola több mint százharminc felnőtt- és utánpótlás versenyzője, és edzőik kaptak elismerést 2022-ben elért eredményeikért.
Több mint százharminc sportoló részesült díjazásban a sportiskolai évzárón
Fotó: Mészáros János
Díjátadás Maratoni hosszúságú sportünnepet tartottak hétfőn Szolnokon, a B. Nagy Pál Sportcsarnokban. Szerencsére! – tegyük hozzá, hiszen a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola azon versenyzőit köszöntötték, akik kiemelkedő eredményeket értek el 2022-ben. Márpedig a listahosszú volt, tömérdek sportoló diadalmaskodott, vagy végzett előkelő helyen országos és nemzetközi versenyen.
Egész pontosan 133-an részesültek elismerésben, közülük 33-an magyar bajnokságot nyertek, 29-en pedig válogatottságig jutottak. Ezek a sportolók, és az őket felkészítő 38 edző szállították az év legnagyobb szolnoki felnőtt- és utánpótlássport-sikereit.
– Ti vagytok a bajnokok, ezért vagytok most itt – mondta köszöntőjében a Szolnoki Sportcentrum ügyvezető igazgatója. Rózsa József emlékeztetett, kerek évfordulót is ünnepelhetnénk, hiszen fél évszázada, 1972-ben épült a Véső úti vívócsarnok, amelyet a város az 1968-ban olimpiát nyerő B. Nagy Pálnak köszönhet, aki a budapesti klubok hívása ellenére Szolnokon maradt, és kilobbizta az aréna építését.
A szolnoki sportiskola legeredményesebb versenyzőit köszöntötték hétfőn
Fotók: Mészáros János– Nehéz időszakot élünk most, kevesebb az edzéslehetőség, és alacsonyabb a hőmérséklet is a létesítményekben. Megtörténhetett volna, hogy valamely sportág kiszorul az edzéslehetőségből, köszönet az edzőknek, kluboknak, hogy összefogás alakult ki, és elkerültük ezt – fogalmazott Rózsa József.
Hozzátette, soha ennyien nem tartoztak még a sportiskola kötelékébe, jelenleg mintegy 1300 sportolójuk van.
A sport tanulás nélkül nem ér semmit, márpedig a szolnoki gyerekek fejében ez rendben van – emelte ki köszöntőjében a város polgármestere. Szalay Ferenc szerint a szolnoki fiatalok kreativitása, tudása kimagasló. Emlékeztetett, a megyeszékhelyen élő gyerekeknek lehetősége van sportos, egészséges életre, emellett az oktatás is rendben van. – Ahhoz, hogy működjön a sportiskola, források kellenek. Ezeket magunknak kell megteremteni. Köszönet a város vállalkozásainak, cégeinek, akik mindezt kitermelik – tette hozzá a városvezető.
Az ünnepségen folytatódott a városi hagyomány, amely szerint a magyar bajnokságot nyerő, válogatott versenyzők helyet kapnak a sportiskola dicsőségtablóján. Idén Tóth Gergely magasugró, és Kiss-Batka Imola Johanna kenus portréja került fel a korábbi bajnokok képei mellé. Tóth Gergely az ifjúsági ranglista vezetőjének mondhatja magát, emellett magyar bajnoki címet, és fedett pályás magyar bajnoki címet is szerzett. Kiss Batka Imola pedig ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmet nyert 11 kilométeren, mellé felnőtt világbajnoki hetedik helyet is bezsebelt 3,4 kilométeren.
Szintén két sportoló részesült külön is elismerésben nemzetközi sikereik alapján. A már említett Kiss-Batka Imola Johanna mellett az a Furkó Kálmán, aki könnyűsúlyú kettesben megvédte evezős Európa-bajnoki címét, és világbajnoki ezüstérmet szerzett.

Fotós: Mészáros János
Díjazottak:
Atlétika
Tóth Gergő: válogatott 3X ifjúsági magyar bajnok, ranglista vezető atléta
Ecseri Angéla: válogatott, az Európai Ifjúsági Olimpia 4. 400 m gátfutásban és bronzérmese svédváltóban, Ifjúsági Magyar Bajnokság 400 m gát 2 hely,
Milicz Marcell:Váltófutó Magyar Bajnokság 4x100m 2 hely , Fedettpályás Magyar Bajnokság négypróba 2 hely
Mészáros Péter: Újonc Összetett Magyar Bajnokság 3. Négypróba, Összetett Csapatbajnokság Négypróba 2.hely
Karancsi Zsanett: 2x magyar bajnok, a magasugró csapat és az összetett csapat tagjaként és Diákolimpiai összetett bajnok.
Kalina Eliza: 2 x magyar bajnok a négypróba csapat és magasugró csapat tagjaként
Forgács Sára: 2x ezüstérmes a Magyar bajnokságon a négypróba versenyszámban és az összetett csapat tagjaként. Diákolimpiai összetett bajnok.
Farkas Emese: Magyar bajnok az ügyességi csapat tagjaként, bronzérmes súlylökésben. Diákolimpiai bajnok összetettben.
Lengyel Luca Diákolimpiai bajnok Magasugrásban
Papp Noémi Diákolimpiai bajnok Súlylökésben.
Sáji Gabriella Diákolimpiai bajnok Távolugrásban
Kóródi Réka: 3x magyar bajnok az ötpróba csapat a magasugró csapat és ötösugró csapatok tagjaként, valamint 2x ezüstérmes és 1x bronzérmes a magyar bajnokságokon.
Marton Ádám: Összetett Atlétikai Magyar Bajnokság ezüstérmese a négypróba csapat tagjaként. Váltófutó Magyar Bajnokság 4x100m 2 hely
Strigel Krisztián: Összetett Atlétikai Magyar Bajnokság ezüstérmese a négypróba csapat tagjaként.
Farda Hunor József : Összetett Atlétikai Magyar Bajnokság ezüstérmese a négypróba csapat tagjaként. Váltófutó Magyar Bajnokság Újonc 4x100 2 hely
Báldos Lilien Zoé: Összetett Atlétikai Magyar Bajnokság ezüstérmese a négypróba csapat tagjaként.
Homoki Tímea: Összetett Atlétikai Magyar Bajnokság ezüstérmese a négypróba csapat tagjaként.
Szabados Zsófi : Magyar bajnok az ötpróba csapat tagjaként. Bronzérmes a 80 m gátfutó csapat tagjaként.
Erdős Veronika: 2x magyar bajnok ötpróbában és az ötösugró csapat tagjaként. Bronzérmes a 80 m gátfutó csapat tagjaként.
Fülöp Kitti: 2x magyar bajnok ötpróbában és az ötösugró csapat tagjaként.
Gusztafik Luca Összetett Atlétikai Magyar Bajnokság Magasugrás 1 hely
Erdős Nóra: magyar bajnok az Ötösugró csapat tagjaként és bronzérmes a gátfutó csapat tagjaként.
Szolnoki Boglárka: magyar bajnok az Ötösugró csapat tagjaként
Fülöp Richard: Magyar bajnok a magasugró csapat tagjaként ezüstérmes az ötösugró csapat tagjaként és bronzérmes a távolugró csapat tagjaként.
Hevesi Vajk: Magyar bajnok a magasugró csapat tagjaként ezüstérmes az ötösugró csapat tagjaként és bronzérmes a távolugró csapat tagjaként.
Medgyessy Máté: Magyar bajnok a magasugró csapat tagjaként ezüstérmes az ötösugró csapat tagjaként és bronzérmes a távolugró csapat tagjaként.
Kelemen Simon: Magyar Csapatbajnokság Ötösugrás 2 hely , Váltófutó Magyar Bajnokság 4x100m 3 hely
Losonczi Máté: Magyar Csapatbajnokság Ötösugrás 2hely, Váltófutó Magyar Bajnokság 4x100m 3 hely
Túri Szabolcs: Magyar Csapatbajnokság Ötösugrás 2hely, Váltófutó Magyar Bajnokság 4x100m 3 hely
Kalics Krisztián Váltófutó Magyar Bajnokság 4x100m 3 hely
Homoki Dávid: Magyar Csapatbajnokság Ötösugrás 2 hely
Simon Zalán Levente: Magyar Csapatbajnokság ötösugrás 2 hely
Firnistál Málna: Magyar Csapatbajnokság 80 m gát 3 hely
Nagy-Hornok Olívia Országos Kölyök Atlétikai versenyen kiemelkedő eredmény
Mondi Napsugár Országos Kölyök Atlétikai versenyen kiemelkedő eredmény
Benedek Boglárka Országos Kölyök Atlétikai versenyen kiemelkedő eredmény
Kézsmárki Gergő Országos Kölyök Atlétikai versenyen kiemelkedő eredmény
Kajak-Kenu:
Burján Kristóf: U 16 Magyar bajnokság 7. helyezettje K1 1000m
Balázs Levente: U 12 Magyar bajnokság 9. MC 1 2000m
Rigó Imre: Magyar bajnok parakajak- 15 km
Mátyás Hanna:U 18 Magyar bajnok K4 500 vegyes
Báthori Virág: U 18 Magyar bajnok K4 500 vegyes
Lajtos Márton: U 18 Magyar bajnok K4 500 vegyes
Kácser Dominik: U 18 Magyar bajnok K4 500 vegyes
Budai Kevin: U 14 Magyar Kupagyőztes K1 1000m
Ézsiás Zsombor: U 14 Magyar bajnok K4 2000m
Lánczi Zaránd: U 14 Magyar bajnok K4 2000m
Nagy Zsombor: U 14 Magyar bajnok K4 2000m
Till Máté: U 14 Magyar bajnok K4 2000m
Papp Áron: U 18 Magyar bajnokság 4.helyezettje C1 5000m
Fehér Annamária: Magyar bajnokság ezüstérmese parakajak-1 200m
Donkó Dóra Lilla: U 13 Magyar bajnokság 2. hely MK4 1000m vegyes
Mező Jázmin: U 13 Magyar bajnokság 2. hely MK4 1000m vegyes
Tamási Bence Soma: U 13 Magyar bajnoks. 2. hely MK4 1000m vegyes
Nádas Barnabás: U 13 Magyar bajnokság 2.hely MK4 1000m vegyes
Szabó Anna Dóra: U 12Magyar bajnokság 3. hely,MK4 1000m vegyes
Takács Virág Csenge: U 12Magyar bajnokság 3. hely,MK4 1000m vegyes
Királymezei-Hajdú Csanád: U 12Magyar bajnoks.3. hely,MK4 1000mvegyes
Kádár Ferenc: U 12Magyar bajnokság 3. hely,MK4 1000m vegyes
Molnár Zénó: U14 Magyar bajnokság 3.hely, K4 1000m
Vívás:
Dékány Patrik: gyermek Magyar bajnokság 3. hely
Lengyel Luca: válogatott Diákolimpia 3.hely,csapat Magyar bajnokság 5.hely
Barcsik Csenge: Diákolimpia 3.hely csapat
Kovács Petra: Diákolimpia 3.hely csapat
Nagy Kornél: kadett válogatott
Buczkó Gréta: kadett válogatot
Röplabda:
Acsai Bálint: U 20 válogatott, U21 Nemzeti Bajnokság I.osztály II.hely
Csombor Gergő Attila: U21 Nemzeti Bajnokság I.osztály II.hely
Dalkó György: U21 Nemzeti Bajnokság I.osztály II.hely
Fenyvesi Dániel: U 20 válogatott, U21 Nemzeti Bajnokság I.osztály II.hely
Hegedűs László: U21 Nemzeti Bajnokság I.osztály II.hely
Katona Dávid: U21 Nemzeti Bajnokság I.osztály II.hely
Kohajda Róbert: U21 Nemzeti Bajnokság I.osztály II.hely
Kovács Dominik: U21 Nemzeti Bajnokság I.osztály II.hely
Lovász Bence: U21 Nemzeti Bajnokság I.osztály II.hely
Molnár Balázs: U21 Nemzeti Bajnokság I.osztály II.hely
Oláh Róbert: U21 Nemzeti Bajnokság I.osztály II.hely
Quintz Tamás: U21 Nemzeti Bajnokság I.osztály II.hely
Reiner Márk: U21 Nemzeti Bajnokság I.osztály II.hely
Timár Mike: U21 Nemzeti Bajnokság I.osztály II.hely
Csók Péter: U18 válogatott, U17 Nemzeti Bajnokság I.osztály IV.hely
Dudás Zoltán: U17 Nemzeti Bajnokság I.osztály IV.hely
Bakos Csanád: U17 Nemzeti Bajnokság I.osztály IV.hely
Csák Attila: U17 Nemzeti Bajnokság I.osztály IV.hely
Szalai Kitti: U 17 OSB III.és, U15 OGYB III. osztály I.hely
Solti Zsófia: U 17 OSB III és, U15 OGYB III. osztály I.hely
Kovács Zoé: U15 OGYB I. osztály IX. hely
Nagy Dorka: U15 OGYB I. osztály IX. hely
Pöstényi Anna: U15 OGYB I. osztály IX. hely
Hegedűs Boglárka: U15 OGYB I. osztály IX. hely
Zakár Zoé: U15 OGYB I. osztály IX. hely
Bárdos Adél: U19 OIB I. osztály, XI. h, NB2 felnőtt női bajnokság VII.h.
Molnár Jázmin: U19 OIB I. osztály, XI. h, NB2 felnőtt női bajnokság VII. h
Berényi Petra: U19 OIB I. osztály, XI. h, NB2 felnőtt női bajnokság VII. h
Varga Réka: U19 OIB I. osztály, XI. h, NB2 felnőtt női bajnokság VII. h
Evezés:
Drávucz Dániel: ORV 2. hely FS kétpárevezős, diákolimpia bajnok vegyes kétpárevezős
Drávucz Máté 2 x Ifjúsági Magyar bajnok egypárevezős, és kétpárevezős, ifj. EB 9. hely kétpárevezős
Pádár Luca: 2 x Ifjúsági Magyar bajnok egypárevezés, és kétpárevezés, ifj. EB 7. hely, ifj. VB 6. hely egypárevezős,
Pálmai Ágoston: 2 x Ifjúsági Magyar bajnok kormányos nélküli kettes és kétpárevezésben, ifj. EB 9. hely kétpárevezős, ifj. VB 7. hely, kormányos nélküli négyes,
Kalmár Áron: Ifjúsági Magyar bajnok kormányos nélküli kettes, ifj. EB 9. hely, kormányos nélküli négyes, ifj. VB 7. hely, kormányos nélküli négyes
Volter Réka: ifjúsági Magyar bajnokság 2. hely nyolcas, diákolimpia 2. hely, vegyes négypárevezős
Hanga Zsófi: ifjúsági Magyar bajnokság 2. hely, nyolcas,
Horváth Barbara: ifjúsági Magyar bajnokság 2. hely, nyolcas
Kiss Ajna: ifjúsági Magyar bajnokság 2. hely nyolcas, diákolimpia bajnok női, négypárevezős
Juhász Bianka: ifjúsági Magyar bajnokság 2. hely nyolcas, diákolimpia bajnok, női négypárevezős
Kovács Eszter: ifjúsági Magyar bajnok kétpárevezős, Magyar bajnokság 2. hely, nyolcas,
Lőrincz Lara: ifjúsági Magyar bajnokság 2. hely Nyolcas (kormányos),
Takó Lilla: diákolimpia bajnok négypárevezős
Romsics Lili: ifjúsági Magyar bajnokság 2. hely nyolcas, diákolimpia bajnok női négypárevezős
Ferencz Panna: Magyar bajnokság 2. hely FF kormányos kettes (kormányos)
Juhász Adrián: válogatott Felnőtt Magyar bajnok kormányos nélküli kettes, és 3. hely, nyolcas
Simon Béla: válogatott, Felnőtt Magyar bajnok kormányos nélküli kettes, és 3. hely, nyolcas
Kosárlabda:
Pirók Eszter: válogatott
Szoboszlai Laura: válogatott
Szoboszlai Míra: válogatott
Munkácsi Kitti: az U 16-os csapat vezéregyénisége és példaértékű sportmunkája alapján került kiválasztásra
Orosz Réka: az U 14-es csapat vezéregyénisége és kiemelkedően szorgalmas sportmunkája alapján került kiválasztásra
Menkó Bettina: az U 14-es csapat vezéregyénisége és kiemelkedően szorgalmas sportmunkája alapján került kiválasztásra
Szabó Bence: válogatott
Vincze Roland: a válogatottal U 19 Világbajnokságra készül
Sebők András: a válogatottal U 20 Európabajnokságra készül
Tóth József: a válogatottal U 18 Európabajnokságra készül
Cselgáncs:
Mondok Viktória válogatott, ifjúsági és U23 magyar bajnokság bronzérmese
Csörgő Dorina: ifjúsági magyar bajnokság 7.
Hoffer Norbert: válogatott, Ifjúsági Magyar bajnok 90 kg
Fazekas Bence: Diák A korcsoportos magyar bajnokság 7.
Gellérfi Julianna: Diák B korcsoportos magyar bajnokság 2.
Molnár Zétény: ifjúsági magyar bajnokság 5.
Nádor Adél: ifjúsági magyar bajnokság 5.
Csajbók Barnabás: felnőtt III . oszt. magyar bajnokság 2. helyezett
Hajdú Levente: serdülő magyar bajnokság 7.
Kelemen Adél: Európai Ifjúsági Olimpia ezüstérmese
Szakosztályvezetők:
Ecseki Tibor (atlétika)
Purucki Ferenc (evezés)
Török Ferenc (judo)
Bordács Balázs (kajak-kenu)
Tasnádi Zoltán (fiú kosárlabda)
Tóth Viktor (leány kosárlabda)
Bodonyi Ákos (röplabda)
Barcsikné Szatmári Edina (vívás)
Pór Péter szakmai igazgató (Szolnoki Kosárlabda Akadémia)
Edzők:
Ladányiné Vasas Kornélia
Ladányi Nelli
Nagy Míra
Katrinecz Rita
Várkonyi Géza
Pető István
Hadvina Gergely (Kis-Batka Imola Johanna edzője)
Major Zoltán
Fodor Soma (Kis-Batka Imola Johanna edzője)
Fekete Attila
Molnár Dezső (Furkó Kálmán edzője)
Rácz Milán
Terjéki Zoltán
Ecseki Dániel
Varga Ádám
Gál Mihály
Bencsik Pál
Keszthelyi Ferenc
Fábián Miklósné
Bede Gábor
Bartal Gergely
André Elbakour
Ádám Zoltán
Szegedi Zsolt
Csernai Zoltán József
Gaál Róbert
Bede Miklós
Tóth János