2022.12.17. 07:00
Idei utolsó mérkőzését játssza a Jászberény
Nyolcadik mérkőzésére készül a női NB I. 2022–2023-as idényében a Jászberényi RK.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
A berényi lányok vasárnap 17 órakor fogadják a Diósgyőrt, a találkozónak az a tétje – a bajnoki pontok megszerzésén túl –, hogy sikerül-e szépen búcsúzni az idei évtől a JRK együttesének.
A bajnokságban eddig nem sok babér termett Deme Gábor csapatának. Az idényt október 16-án, az Újpest elleni vereséggel indították (3:0), majd jött egy békéscsabai sikertelen vendégjáték (3:0). Ezt követően hazai találkozók következtek, ám pontokat nem sikerült szereznie a JRK-nak. Tegyük hozzá: még az ősszel drámai párharc során kiejtették az Eötvös DSE gárdáját a Magyar Kupában. A debreceniek ezután a bajnokságban vettek revansot, majd a Veszprém és a Vasas ellen sem sikerült bravúrt végrehajtania a Berénynek.
Az első bajnoki pontok tehát váratnak magukra, amelyek megszerzésére nem feltétlenül a bajnokesélyes miskolciak ellen van a legtöbb sanszuk. Deme Gábor hírportálunknak azt mondta, ettől függetlenül szeretnék jól befejezni az évet, és arra fognak törekedni, hogy szép játékkal búcsúzzanak 2022-től. Sérülések szerencsére nem sújtják a csapatot, így a látványos játékra minden esély megvan a Bercsényi úti csarnokban.