Futsal

2022.12.22. 06:55

Második pozícióból várja 2023-at a TISE

Hétvégéről hétvégére nagyon sok városlakó érkezett a település adventi vásárába.

Kovács Levente

A sárga mezes Tiszaföldvár a második helyről várja az új évet

Fotó: Pesti József

Hárommeccses győzelmi szériával ért véget a 2022-es esztendő a Tiszaföldvár futsalcsapata számára az NB II. Keleti csoportban, miután 7–5-re legyőzte a Nyírség FC-t. A földváriak Juhász Zsombor révén szereztek vezetést a negyedik percben, viszont rögtön jött az egyenlítés az újfehértói együttestől. A szünet előtt három perc alatt négy gól is született, Balla Zalán találatára egy, Sindel Rolandéra pedig két perccel később jött a válasz, így 3–3-as állással vonultak szünetre a csapatok. 

A Nyírség FC kezdte jobban a második felvonást, hiszen hat perc után már két gól volt az előnye, viszont ezt a TISE nem hagyta annyiban. Az utolsó bő tíz percben Sindel két újabb találatával egalizált, majd Juhász és Szabó Tamás is betalált, amivel sikerült megfordítani a meccset, és kialakult a 7–5-ös végeredmény. 

A Tiszaföldvár ezzel a sikerrel a második helyről várhatja az ünnepeket, és a folytatásra sem kell sokat várnia, hiszen január 16-án, hétfőn a Kincsem Futsal otthonába látogatnak majd a földváriak. 

Tiszaföldvár SE–Nyírség FC 7–5 (3–3)

Homoki Sportcsarnok, 120 néző, vezette: Kakuk Szabolcs (Minda G., Aczél T.) 

Gólszerzők: Juhász Zs. (4., 37.), Balla (15.), Sindel (16., 28., 34.), Szabó T. (40.) ill. Tóth Á. (4., 23.), Tóth Cs. (16.), Domokos (18.), Budaházi (26.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában