2023.10.15. 20:33
Az utolsó percben maradt le a győzelemről a Karcag
Hiába szerzett kétszer is a Karcag a Hatvan ellen, csupán egy ponttal kellett beérnie Varga Attila együttesének.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock
NB III. Észak-Keleti csoport
Karcag–Hatvan 2–2 (1–0)
Tiszafüred, Lipcsey Elemér Sporttelep, vezette: Vinter Béla (Balla L., Tóth Á.).
Karcag: Kovács P. – Győri Á., Kónya, Kis B., Pataki Z. – Karmacsi (Andrics, 64), Nikics – Gránicz (Kovács D., 83.), Győri B. (Maruscsák, 71.), Hujbert – Antics (Aranyos, 71.). Edző: Varga Attila.
Gólszerzők: Gránicz (13. – tizenegyesből), Takács B. (56. – öngól), ill. (Kitl, 51.), Laczik (90+6.).
Kiállítva: Andrics (86.).
A mérkőzés első 20-25 percében a Karcag dominált főleg, egy tizenegyesnek köszönhetően a 13. percben Gránicz Patrik révén meg is szerezték a vezetést a nagykunságiak. Ezt követően visszább esett Varga Attila együttesének teljesítménye, azonban így is voltak lehetőségeik, hogy eldöntsék a találkozót.
A második játékrészben kiegyenlített játék folyt, a Hatvan viszonylag korán egalizált, azonban az 56. percben egy öngóllal ismét megszerezte a vezetést a Karcag. Az összecsapás hajrájában emberhátrányba került a Karcag, az utolsó percben pedig egyenlített a Hatvan, így 2–2-vel ért véget a találkozó.
Varga Attila: – Jó mérkőzést játszottunk, volt esemény bőven. Mindkét csapat próbálta irányítani a meccset, kétszer is vezetést tudtunk szerezni, de sajnos nem sikerült győznünk. Sajnálom a kiállítást, és az utolsó percben bekapott gólt, de a játékosaim szíve és akarata is a helyén volt.