2023.11.07. 18:08
Tizenegy góllal gyötörte a Halma a Kőteleket – kiütés is volt a Vármegye III.-ban
Púposra tömte a jászjákóhalmi csapat vendégei hálóját, értékes pontot szerzett a Kétpó a Megye III. előző hétvégi, 10. fordulójában.
Nem kegyelmeztek a kékmezes halmaiak a Kőteleknek
Fotó: Pesti József
Jócskán feljavította gólkülönbségét a Jászjákóhalma a megyei harmadosztály legutóbbi, 10. fordulójában. A jászságiak a Kőtelek együttesét fogadták, és nem bizonyultak udvarias előzékeny vendéglátónak. Már az első félidőben nyolc gólt lőttek, aztán a második játékrészben már „csak” hármat. De 11 szerzett góljuk így is azt jelenti, hogy átlagosan nyolc percenként vették be az ellenfél kapuját. Nem hibázott a Jászság csoportot veretlenül vezető Újszász, és hajszolója, a Zagyvarékas sem – előbbi a Cibakházát 3–0-lal küldte haza, és mivel a rékasiak pihentek most hétvégén, az Újszász három ponttal meglépett a bajnoki viaskodásban.
A kunsági pontvadászatban továbbra is magabiztosan teljesít az éllovas Tiszapüspöki. A gárda ezúttal a Bánhalmát verte a négy gólt is szerző Szedlák Zoltán vezérletével. Nyert a második helyen álló Tiszaszőlős is, ám a képzeletbeli dobogó harmadik fokán álló Nagyiván Kengyel elleni mérkőzése elmaradt. Előbbiek azért így is megőrizték pozíciójukat. Értékes döntetlent játszott hazai pályán a Kétpó csapata, amely a szintén dobogóra ácsingózó Berekfürdőtől csent el egy pontot.
Jászság csoport
Újszász–Cibakháza 3–0 (0–0)
Újszász, vezette: Borhi Csaba (Major I.).
Gólszerzők: Szűcs D. (57.), Mérész (75., 77.).
Öcsöd–Jászkisér 1–0 (0–0)
Öcsöd, vezette: Járdán Lajos (Gönczi P., Túró K.).
Gólszerző: Szegény (74.).
Jászágó–Jászszentandrás 1–1 (1–0)
Jászágó, vezette: Medvegy Zsolt (Szekeres Sz., Kerekes B.).
Gólszerzők: Peredi T. (19.), ill. Barna A. (70.)
Kiállítva: Németh G. (53.)
Jászjákóhalma–Kőtelek 11–1 (8–0)
Jászberény, vezette: Halgat János (Peredi T., Hűvös A.).
Gólszerzők: Fejes J. (5., 60., 68.), Molnár L. (18., 23., 33., 38.), Eszes (27., 80.), Nagy S. (40.), Bendó (42.), ill. Kónya (67.).
Kunság csoport
Kétpó–Berekfürdő 1–1 (1–1)
Kétpó, vezette: Faragó Attila (Hűvös A.)
Gólszerzők: Kálnai K. (3.), ill. Szajkó (45.)
Tiszapüspöki–Bánhalma 5–2 (3–1)
Tiszapüspöki, vezette: Sütő Zsolt (Járdán L., Kovács N.)
Gólszerzők: Angyal (7.), Szedlák (20., 40., 50., 68.), ill. Varga V. (37.), Sárközi (55.).
Szolnok Fanatic–Tiszaszőlős 2–5 (1–3)
Szolnok, vezette: Peredi Tibor (Golecz G.)
Gólszerzők: Kovács K. (45.), Csajbók (75.), ill. Czinege (16.), Penti (30.), Báder (40.), Muliter T. (80.), Muliter L. (83.).