Röplabda

2024.02.09. 07:00

A kunhegyesi sikerkovács, Bodó István több mint három évtizede dolgozik a röplabdában

Bodó István harminc éve röplabdaedző Kunhegyesen, neveli, oktatja a fiatalokat a sportág fortélyaira. Tanítványai közül többen játszottak az élvonalban, utánpótláskorú csapatai az első osztályban szerepelnek. A 64 esztendős szakemberrel nem csak a múltról beszélgettünk.

Varga Csaba

A Kunhegyesi ESE U15-ös csapata, jobbra az álló sorban Bodó István edző

Fotó: Kocsis Alíz

– A minap azt mondta, hogy lehetőség szerint délelőtt beszéljünk, mert délutánoként már edzéseket tart.

– Igen, ez így van délutánoként már tréningezünk gyerekekkel – mondta Bodó István. – Mindez nem azt jelenti, hogy délelőttönként unatkozom, hiszen a sportcsarnok vezetőjeként is dolgozom.

– Ha jól tudjuk, a hétvégén nagy volt az öröm, hiszen kettős győzelmet aratott a Kunhegyes ESE U15-ös fiú csapata az NB I-ben.

– Újoncok vagyunk az élvonalban, épp ezért is örülhetünk, hogy a legutóbbi kettős fordulóban Szegeden, a hazaiak mellett a MÁV-Előre csapatát is sikerült legyőznünk. Nem feledve, hogy az U13-as korú együttesünk is a legmagasabb osztályban szerepel, a január végi fordulóban kikaptunk a Szegedtől, a Dágot viszont sikerült felülmúlnunk. Ne vegyék dicsekvésnek, de büszkék vagyunk, hogy tavaly nyáron bázisiskolánk csapata, a Kunhegyesi Református Általános Iskola legénysége nyerte meg az országos diákolimpiai döntőt a negyedik korcsoportban.

– Az eredményeikből nagyon úgy tűnik, továbbra sincs baj az utánpótlással Kunhegyesen.

– Ebben a szezonban is tíz korosztályos csapatban közel 100 gyereket versenyeztetünk. Az elmúlt évben három fiút – Lakatos Endre, Rózsa Dániel, Tokaji Bence – is adtunk a korosztályos válogatottaknak. Két edző kollégámmal, Csománé Fehér Andreával és Fehér Judittal vezetjük az tréningeket. Nemcsak fiúk, hanem a lányok szeretik a röplabdát, a református iskolában minden harmadik gyerek immáron klubunk, a KESE játékosa. Természetesen a diákolimpiai tornákon már az iskolájukat képviselik a gyerekek. Jó a kapcsolatunk az iskolával, mellette a helyi önkormányzat, Szabó András polgármester úrral az élen mindenben a segíti klubunkat.

– A régi szép időkből mely tanítványaira emlékszik szívesen?

– Mindegyikre, mert nagyon szerettem velük dolgozni. Közülük többen az az élvonalban is megfordultak, mint Banai Máté és Galovicz Laci. Legtöbbre Szalai Szabolcs vitte, aki sokszoros válogatott volt, többszörös magyar bajnok és kupagyőztes, mindemellett európai klubcsapatokban, sőt még a libanoni bajnokságban is megfordult.

– A család hogyan viseli rengeteg távollétet, a sok elfoglaltságot?

– Sokszor kevés a 24 óra, hogy mindegyik munkában utolérjem magam, hiszen az edzői feladatok mellett az önkormányzat dolgozója vagyok, többek között a helyi sportcsarnokot is vezetem. Szerencsére a feleségem, Andi mindenben mellettem áll, segít, ha kell kimossa a sportszereléseket, biztosítja a stabil hátteret. A versenyidőszakban legtöbb hétvégén pedig utazom a csapatokkal, sőt ősztől még több feladat lesz, mert benevezünk a felnőtt NB II.-es bajnokságba. Nyáron pedig jön strandröplabda szezon, többek között 33. alkalommal rendezzük meg a Kunhegyes Kupa küzdelmeit. Közeleg a nyugdíj, de én azt gondolom, hogy következő évek is munkával telnek majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!