Labdarúgás

2024.02.07. 07:00

Fiatal játékosokat igazolt a Tiszafüred

Egyikük a megyei rivális Karcagtól, másikuk a hajdúsági DEAC-tól érkezett.

Kiss Ádám

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Hujbert Botond az őszi szezonban még a megyei rivális Karcag csapatát erősítette, azonban tavasszal már korábbi csapattársaival, Gránicz Patrikkal és Aranyos Mózessel együtt a Tiszafüred színeiben léphetnek pályára.

Hujbert a Dunakeszi, illetve az Újpest korosztályos csapataiban nevelkedett, majd a 43. sz. Építők csapatába igazolt, ahonnan nyáron Karcagra szerződött.  A 18 éves középpályás az őszi félévben 14 találkozón szerepelt, amelyeken két gólt szerzett a nagykunságiaknál.

A Füredet erősíti a folytatásban Ujvári Zsombor is, aki a debreceni DEAC-nál töltött két év után csatlakozik újra nevelőegyesületéhez. A hajdúsági klubnál az utánpótlás csapatokban játszó, mindössze 17 éves játékosra a felnőtt keretben is számítanak.

A Tiszafüred jelenleg a kiesést jelentő 15. helyen áll a NB III. Észak-Keleti csoportjában. Az első tavaszi fordulóban Dorcsák Zoltán együttese a Salgótarján gárdájánál vendégeskedik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában