Kosárlabda

2024.02.22. 14:10

Kányási Veronika csapata elsöprő győzelmet arattak az Euroligában

Fergeteges volt a hangulat szerda este a miskolci DVTK Arénában, ahol az Euroliga negyeddöntőjének első összecsapásának lehettek szemtanúi a Diósgyőr szurkolók. A miskolciak Kányási Veronikával a csapatban a francia ESB Villeneuve-vel ejtette meg első találkozóját a rájátszásban, és sikerült is legyőzniük az ellenfelet, így most a hazaiak vezetik a két győzelmet igénylő párharcot.

Molnár Kamilla

Sikeresen indult a DVTK az Euroliga negyeddöntőjében, ahol a francia ESB Villeneuve várt a miskolciakra, akik az első meccsen elsöprő 78–66-os győzelmet arattak. Ez volt az első alkalom, hogy Völgyi Péter csapata a négyes döntőbe kerülésért játszott az elitligában. Annak ellenére, hogy a mérkőzés elején a franciák játéka dinamikusabbnak bizonyult, mégis a diósgyőriek vitték a prímet, és 12 ponttal megverték az ellenfelet. A szolnoki kötődésű Kányási Veronika nyolc pontott szerzett együttesének és hat kosárhoz asszisztált a találkozón. Jelen állás szerint tehát a DVTK vezet a két győzelmet igénylő párharcban.

Kányási Veronika remek teljesítménnyel járult hozzá csapata győzelméhez
Fotó: DVTK Kosárlabda Facebook

– Nagyszerű hangulatú mérkőzés volt, jó érzés ennyi ember előtt játszani. Az első negyedben sokkolt minket az ellenfél jó dobószázaléka, és nehezen álltunk fel belőle. Eltelt egy kis idő, amíg a kellő agresszivitással tudtunk védekezni és támadni, azonban amikor sikerült és mi irányítottuk a meccset, a sebességünk ismeretében biztos volt, hogy a franciák ezt a tempót nem fogják tudni tartani. A végére magabiztos győzelem született, megtettük az első lépést, de a második is fontos lesz – nyilatkozta Völgyi Péter, a DVTK vezetőedzője, a Nemzeti Sportnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!