Vízilabda

2024.05.11. 15:45

Remekel a szolnoki vízilabda utánpótlás

Nagyszerű szezont futnak a Szolnoki Dózsa utánpótláskorú vízilabdacsapatai. Az országos bajnokságban érdekelt ifjúsági és serdülőkorú együttes egyaránt kvalifikálta magát a negyeddöntőbe. A Délkeleti területi bajnokságban induló gyermek III-as és gyermek IV-es korosztályos fiúk ugyancsak bejutottak az ország legjobb nyolc csapata közé.

Varga Csaba

Visszatérve a Délkeleti Területi Gyermek IV. fiú bajnokság záró fordulójára, amit Csongrádon rendeztek meg a napokban. A szolnoki fiúk előbb az elődöntőben a Hódmezővásárhely gárdáját 17–10-re vertek. Ezt követően a Szeged ellen játszották a finálét, és egy végletekig kiélezett mérkőzésen 6–2-re nyertek.

vízilabda,sport,utánpótlás
A Szolnoki Dózsa Délkeleti gyermek IV-es bajnokcsapata, Soltész Zoltán edző (jobbra)
Fotó: Fehér Henriett

– A győzelem mellett, fontos kiemelni a csapategységet, ami nagyon jól működik nálunk az egész évadban. Az aranyérem és a trófea megszerzése után sincs megállás, hiszen gőzerővel készülünk a folytatásra. Az országos bajnokság negyeddöntőjét június 8–9.. között Szegeden rendezik, ahol szintén ki akarunk tenni magunkért – mondta hírportálunknak Soltész Zoltán edző.

A Délkeleti gyermek IV-es bajnokcsapat tagjai: Samu Ernő (csapatkapitány), Simon Lóránt Milán, Molnár Dusán, Mosonyi Levente, Mosonyi Zsombor, Modla Milán Medox, Szendrei Márk, Farkas Csongor, Modla Sándor Maxim, Varró Zétény, Balogh Ádám, Bagi Kende, Csató Szabolcs, Soós Ákos, Stefanidesz Attila Hunor, Kusnyár Botond, Krech Levente. Edzők: Soltész Zoltán, Szendrei Tamás, Urbán Lajos.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában