Röplabda

2024.06.05. 07:00

Kimagasló szezont zártak a Szolnoki Sportcentrum férfi röplabdásai

A Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola csapata nyerte a férfi röplabda NB II. 2023-2024-es kiírását, ezzel indulási jogot szerzett az első osztályú Extraliga küzdelmeiben. Bartal Gergely csapata ráadásul csupán egyetlen vereséget szenvedett a szezon során, legtöbb mérkőzésén pedig három szettben diadalmaskodott.

Kiss Ádám

A férfi röplabdacsapat vezetőedzőjével, Bartal Gergellyel értékeltük a szezont, amely során két fronton is érdekeltek voltak a Szolnoki Sportcentrum együttesei.

Szolnoki Sportcentrum, röplabda, bajnokcsapat
A férfi NB II. bajnok a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola csapata
Forrás: Szolnoki Sportcentrum - Sportiskola Facebook-oldala

– Idén nemcsak a felnőtt bajnokságban, hanem az U20-asok küzdelmeiben is részt vett az együttes – mondta lapunknak a szakember. – A két csapat közel ugyanazokból a játékosokból áll, így ez a szezon különösen nehéz volt fizikailag és mentálisan is. Minden héten kaptak terhelést a játékosok, de az eredmények alapján kimagaslóan teljesítettünk mindkét bajnokságban.

A felnőtt férfi csapat tehát megnyerte a bajnokságát, az U20-asok pedig egyedüli NB II.-es csapatként jutott be az országos hatosdöntőbe, ellenfelei az Extraligás együttesek utánpótlás alakulatai voltak.

Könnyű volt motivációt találni az alapszakasz során

– Rendkívül motiválta a játékosokat az NB II. megnyerése, valamint a lehetőség, hogy az Extraligában szerepelhessenek – folytatta a vezetőedző. – Jó eredményeket értünk el a szezon elején, sok olyan meccs volt, amiből tanulhattak a fiúk. Egy idő után azonban úgy érzem – nem lebecsülve a többi csapatot –, hogy mind fizikailag, mind pedig játékban ellenfeleink fölé nőttünk. Szerencsére a motivációt végig sikerült fenntartanom, és annak ellenére, hogy még most is bizonytalan a csapat első osztályú indulása, úgy voltunk vele, hogy teremtsük meg saját magunknak a lehetőséget, legyen tiszta a lelkiismeretünk, hogy mi mindent megtettünk.

A felnőtt csapat az alapszakaszt a tabella élén zárta, tizennyolc mérkőzéséből tizenötöt 3:0-ra nyert meg, emellett egy 3:1-es és két 3:2-es győzelem szerepel.

A kétfrontos terhelés megviselte a csapatot

– Jobban koncentráltak a srácok az NB II.-es bajnokságban, és felszabadultabban is játszottak – mesélt a nehézségekről Bartal. – Mindenki nagyon akart bizonyítani, ezért megpróbáltam minél több lehetőséget adni a játékosoknak. Az U20-as bajnokságban már kicsit görcsösebbek voltak, ennek megfelelően hullámzó volt a teljesítmény. Rotáltam a játékosokat, hogy két fronton is helyt tudjanak állni, de ez csak a fizikális feltöltődésre volt elég, mentálisan sajnos néhány kulcshelyzetben nem teljesítettek a maximumon. Ezzel együtt azonban így is óriási siker, hogy bejutottunk a hatosdöntőbe. Hálás vagyok azoknak az idősebb játékosoknak, akik kisegítettek minket a nehezebb időszakokban. 

Elsöprő sikerek a felnőttek döntőjében 

A felnőttek veretlenül jutottak be a legjobb három csapat közé, a végső győztesről pedig a finalista együttesek által szervezett egy-egy fordulón döntöttek. Mivel a Szolnok nyerte az alapszakaszt, így az utolsó – a bajnoki címet eldöntő – kört a Tiszavirág Arénában rendezték.

– Ha az utolsó, szolnoki forduló első meccsén legalább egy pontot szerzünk az aktuális második helyezettel szemben, akkor mi vagyunk a bajnokok. Végül 3:1-re legyőztük a Győr csapatát, így a Pécs elleni összecsapáson már bajnokként léptünk pályára. Végül itt is 3:1-re nyertünk, és megszereztük az indulási jogot az élvonalba.

Egyelőre nincs konkrétum a jövőről

Jogi akadálya nincsen tehát, hogy a következő szezontól újra legyen első osztályú röplabdacsapata vármegyeszékhelyünknek, azonban hosszas előkészületek szükségesek egy ilyen nagy lépéshez.

– A felnőtt csapatunk nagyon fiatal, de minden bizonnyal ezzel a kerettel vágunk majd neki a következő szezonnak. Bízunk benne, hogy ez az Extraligában történik majd, hiszen a játékosok, a kollégák és a sportegyesület is megtett minden tőle telhetőt, hogy ilyen kimagasló eredményeket érjünk el – zárta gondolatait Bartal Gergely.

A Szolnoki Sportcentrum csapatának tagjai

Reiner Márk, Darida Bendegúz, Acsai Bálint, Kovács Dominik, Nánai Zsombor, Katona Dávid, Bakos Csanád, Oláh Róbert, Komáromy Botond, Dudás Zoltán, Fodor Mihály, Csák Attila, Szalaki Dominik. Vezetőedző: Bartal Gergely.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában