Hírek

2004.11.12. 01:01

Versenyeztek a trombitások

Két-három óra gyakorlás nyolc óra komoly fizikai munkának felel meg. Egy öt-tíz perces magánszám alatt akár fél kilogrammot is le lehet adni.

Lázin Miklós András

[caption id="" align="alignleft" width="220"] Az együtteseken belül sohasem a rang, hanem mindig a tudás számít. Rácz József törzsőrmester, mint mindig, tegnap is kotta nélkül lépett színpadra.
[/caption]Borzongatóan szép volt. Három szóban talán így lehet legtömörebben összefoglalni a Magyar Honvédség első trombitaversenyét. A Szabó Imre törzszászlós és Dohos László ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere által szervezett megmérettetés természetesen nem csak a seregnek szólt. Részt vettek rajta a társ fegyveres testületek, a fináncok, a rendőrség és a tűzoltóság rézkürtösei is.
A versenyre huszonketten jelentkeztek, s végül tizenketten jöttek el. Szabó Imre hozzátette, a győztesek tárgyjutalomban részesülnek, valamint az első három helyezett kupát kap. Legfőbb nyereség természetesen a bemutatkozás lehetősége. A honvédségnek ma tizenegy zenekara van, melyek közül a legrangosabb a központi. Ide nehéz bekerülni, hiszen magasan van a léc.
– Az együttesen belül nem a rang, hanem a tudás számít – véli Rácz József (27) törzsőrmester. A Szolnokról érkezett fiatalember felesége szintén zenész, a szentesi zeneiskola tanára. Az ifjú versenyző a közeljövőben családi okokból Hódmezővásárhelyen folytatja pályafutását.
A trombitákat és egyéb hangkeltő társaikat a minisztérium vásárolja az együttesek tagjainak. Természetesen ha valakinek futja rá, vehet magának is, mondjuk, harsonát. Ám nem árt tudni, egy-egy ilyen hangszer a boltokban akár másfél millióba is kerülhet.

Nehéz dolga volt a zsűrinek

– Csak a legmagasabb elismeréssel lehet szólni a versenyzőkről – mondta érdeklődésünkre Kammerer András zsűrielnök, a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának tanára. Hozzátette, annyi bizonyos, a fegyveres testületek együtteseiben ugyanolyan magas szintű művészi munka folyik, mint a civil zenekaroknál. A szakértők elsősorban a mű zenei felépítését, a visszaadás pontosságát és a hangzást vizsgálták.

Lélekben és testben szükséges felkészülni

– A sikeres szerepléshez legkevesebb napi egy-, de inkább kétórányi pluszgyakorlásra van szükség – avat be a szakma titkaiba Szabó Imre törzszászlós. A legnehezebb feladat a zenekarral együttműködni. Nem elég a kotta, lelkileg is illik ráérezni, mikor kell megszólaltatni a trombitát. A honvédség zenekarában ugyancsak trombitásként dolgozó Szabó Imre reméli, hagyományt teremtenek.

Drága zeneszerszámok

Trombita: háromszázezer forint

Fuvola: százezer forinttól felfelé

Klarinét: hétszázezer forint

Oboa: másfél millió

Kürt: kétmillió

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!