Kimondhatatlan fájdalom

Mélységes megrendüléssel fogadta a színésztársadalom Bessenyei Ferenc halálhírét. A művészek, akikkel együtt lépett a rivaldafénybe vagy a kamera elé, meghatottan emlékeznek színészi és emberi nagyságára.

Agárdy Gábor „Hallatlanul nagy űrt hagyott maga után… Utoljára a János vitézben játszottunk együtt. De már az is olyan messze van, mint innen a csillagok. Ferinek nem lett volna szabad elvonulnia egy tanyára, ott sorvasztani el a színészetet magából. Én azt mondom, amíg a színész bírja lélekkel, erővel, addig ne hagyja el a színpadot. Ne hagyja el művészetét,
és önkéntes száműzetéssel társait, barátait. Így aztán maradt Feri után a kimondhatatlan fájdalom.”

Csomor Csilla „Hihetelen szerencsének tartom, hogy Bessenyei Ferenccel több darabban, Shakespeare-től Mikszáthig együtt játszhattam. Volt ő nekem apám, apósom, sőt még szeretőm is. Például az utolsó közös darabunkban, Páskándy Géza Vendégségben című drámájában. Olyan művész volt, aki azt a hihetetlen tudást és tapasztalatot, amit felhalmozott, igyekezett átadni. Külön öröm, hogy az évek folyamán őszinte és mély lelki kapcsolat alakult ki köztünk. Ezért különösen megdöbbentett és mélyen megrendített a halála.”

Kállai Ferenc „Kritikusan szeretetteljes, erős barátság fűzött össze minket. Olyan volt, mint két kamasz gyerek összekapaszkodása egymás iránti tisztelettel és szeretettel. Utóbb, mint két öregrember, harapásokkal és apró vagdosásokkal színeztünk életünket. Ám a halálközeli állapot reménykeltő: odafönt hamarosan megbocsátásban lesz részünk.”

Bodrogi Gyula „Noha a Dúvad című filmben együtt játszottunk, nem kerültünk közelebbi kapcsolatba. De kirobbanó személyisége, a belőle áradó tűz, erő, szív és életszeretet magával ragadott. Viszont mint főiskolás, statisztáltam mellette. Bessenyei a Dózsa címszerepében meghatározó élményt jelentett pályám alakulásában.”