2005.01.18. 06:54
Gyengék a magyarok
Eddig csak az derült ki a skóciai magyar idegenlégiósokról, hogy erőnlétileg nem felelnek meg a helyi követelményeknek. Éppen ezért a Livingston három új szerzeményét kemény munkára fogják. A skót élvonal utolsó helyezettje, a Livingston a múlt héten három új magyar játékossal erősített. A gárda megszerezte Horváth Ferencet, Kriston Attilát és Vincze Gábort. A trióból ketten, a csatár Horváth és a középpályás Kriston a hét végén a Hibernian ellen vereséget szenvedett gárdában csereként mutatkoztak be. A mérkőzést követően a Livingston mestere, Richard Gough nem kertelt, kerek-perec kijelentette, három új szerzeményének nem megfelelő az erőnléte. „Egyikük sem játszott három-négy hete tétmeccset Éppen ezért erősödniük kell. Ettől függetlenül úgy gondolom, a csapat jobb lesz velük, csak többet kell tréningezniük” – mondta Gough.
A Livingston jelenleg a skót élvonal utolsó helyén szerénykedik. Szombaton az Inverness- szel találkozik, amely csupán három ponttal előzi meg a tabellán. „Számos mérkőzést játszunk még, azokon játékba lendülhetnek a magyarok. Mégis, remélem az Inverness ellen szombaton már erősebbek lesznek. Ugyanis hatpontos, fontos meccs következik.”
Gough egyébként már a múlt héten arról beszélt, hogy időt kell hagyni a magyaroknak. A Hibernian elleni összecsapás csak megerősítette ebben.