Hírek

2005.02.03. 00:00

Januárban már ötmillió német volt munka nélkül

T. V.

A Die Welt napilap kiszivárogtatása után a szövetségi munkaügyi hivatal megerősítette, hogy Németországban januárban 5 millió 37 ezer munkanélkülit tartottak nyilván. Hasonlóra a gazdasági világválság, 1933 óta nem volt példa. Decembertől januárig durván félmillióval több munkanélkülit számoltak össze.

A változás elsősorban egy új törvény életbe lépésének volt köszönhető. A módosítás után az eddig szociális segélyből élő, munkaképes embereket is munkanélküliként tartják nyilván. Az állástalanok táborának félmilliós növekedésére azonban ez csak részben magyarázat. Wolfgang Clement gazdasági miniszter az ötmilliós lélektani határ átlépését már néhány napja megjósolta. A politikus szerint az új statisztikai számítás 200 ezerrel növelte a munkanélküliek számát januárban.

A kiigazítás nélkül a német munkanélküliség aránya januárban 12,1 százalékos volt a decemberi 10,8 százalék után. Ez a százalékos arány jóval kisebb a harmincas évek elején elért 30 százaléknál, de az ötmilliót meghaladó létszám 72 éves csúcsnak számít. A lakosság és a munkaerő ugyanis sokkal nagyobb Németországban, mint a gazdasági világválság idején. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik