2005.02.14. 00:03
Valentin-napi teniszverseny
Az idén hetedik alkalommal került megrendezésre hagyományosan a Valentin-napi páros teniszverseny. A verseny fővédnöke Somogyi Ferenc külügyminiszter volt. A viadalon a már jól megszokott négy csapat, az eddigi négyszeres győztes újságíró-válogatott, az egyszeres győztes sztármenedzserek, a szintén egyszeres győztes politikus együttes, valamint a színész-sportoló csapat lép pályára. A Regöci Attila szervezte verseny mottója önmagáért beszélt: „Szeressük egymást, gyerekek!” A rendezvény nonprofit jellegű volt. A VII. Valentin-napi Páros Teniszverseny a Magyar Vöröskereszt közreműködésével a dél-ázsiai szökőár károsultjait támogatja.