Hírek

2005.03.19. 10:34

A pontrúgások mestere

Malonyai Péter

Kétszeres olimpiai bajnok, világválogatott rúgótechnikája több mint kivételes, mégis csupán kilencszer volt válogatott Novák Dezső. Igaz, kilenc fellépésén három gólt lőtt, ami több mint dicséretes egy jobbhátvédtől.

– Hatvanöt őszén, az NDK ellen hetedszer válogatott be Baróti Lajos bácsi – kezdi. – Fontos meccs volt, hiszen nyernünk kellett ahhoz, hogy ott legyünk az angliai világbajnokságon. Legnagyobb meglepetésünkre fél óra után az NDK vezetett, aztán Rákosi a szünet előtt kiegyenlített, majd a folytatásban szabadrúgást lőhettem huszonöt méterről. Szerencsére remekül eltaláltam a labdát, amely a bal felső sarokban kötött ki. Vezettünk, és a végén nyertünk.

Alig több mint egy esztendővel korábban, a spanyolországi Európa-bajnokságon két gólt lőtt Novák Dezső. A dánok elleni bronzmeccsen, egy-egy után, a hosszabbításban egyszer tizenegyesből, egyszer pedig szabadrúgásból küldte a kapuba a labdát. Ha úgy tetszik, ez volt a mestermunkája, hiszen pontrúgásokban fantasztikusan magabiztos volt.

– Sokszor megkérdezték, hogy mi volt a titkom, mindanynyiszor csak széttártam a kezem, elvégre csak gyakorlás dolga az egész. Meg persze a lövőerőé, de edzéssel az is fejleszthető.
A világválogatottba meghívták, de itthon kevesebbszer került be a nemzeti tizenegybe, mint megérdemelte volna.

– Nincs bennem harag, sértődöttség – állítja. – Jó néhány évig voltam edző, tudom, hogy sohasem könnyű a döntés, ki játszszon, s ki nem. Meg aztán: rossz futballista egyszer sem került be a csapatba a helyemen.

Novák Dezső

Született: 1939. február 3. Klubjai, játékosként: Egyházasrádóc (1951–54), Szombathelyi Postás (1955), Haladás VSE (1956–61),

Ferencváros (1961–72).

Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1964, 1968), olimpiai 3. (1960), Európa-bajnoki 3. (1964), VVK-1. (1965), VVK-2. (1968), magyar bajnok (1962–63, 1964, 1967, 1968), Magyar Kupa-győztes (1972),

világválogatott (1968).

válogatott mérk./gól: 9/3

Bajnoki mérk./gól: 333/57. Klubjai, edzőként: Dunaújváros (1976–80), Ferencváros (1980–83, 1994–96), Baja (1984–85), Volán SC (1985– 86), Haladás (1987–88).

Budapest, 1965. október 9.

Magyarország–NDK 3:2 (1:1). Világbajnoki selejtező. Népstadion, 80 ezer néző, vezette: Anziulis (szovjet). Magyarország: Gelei – Novák, Mátrai, Ihász – Mathesz, Sipos – Farkas, Bene, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. NDK: Weingang – Frässdorf, Walter, Geisler – Mühlbacher, Pankau – Frenzel, Nöldner, P. Ducke, Erler, R. Ducke.

Gól: P. Ducke (30.), Rákosi (40.), Novák (53.),

P. Ducke (72.), Farkas (80.).

 

Ferencváros (1961–72).

Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1964, 1968), olimpiai 3. (1960), Európa-bajnoki 3. (1964), VVK-1. (1965), VVK-2. (1968), magyar bajnok (1962–63, 1964, 1967, 1968), Magyar Kupa-győztes (1972),

világválogatott (1968).

válogatott mérk./gól: 9/3

Bajnoki mérk./gól: 333/57. Klubjai, edzőként: Dunaújváros (1976–80), Ferencváros (1980–83, 1994–96), Baja (1984–85), Volán SC (1985– 86), Haladás (1987–88). Budapest, 1965. október 9.

Magyarország–NDK 3:2 (1:1). Világbajnoki selejtező. Népstadion, 80 ezer néző, vezette: Anziulis (szovjet). Magyarország: Gelei – Novák, Mátrai, Ihász – Mathesz, Sipos – Farkas, Bene, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. NDK: Weingang – Frässdorf, Walter, Geisler – Mühlbacher, Pankau – Frenzel, Nöldner, P. Ducke, Erler, R. Ducke.

Gól: P. Ducke (30.), Rákosi (40.), Novák (53.),

P. Ducke (72.), Farkas (80.). -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!