Hírek

2005.03.09. 07:46

Egy hét múlva adófizetés!

Még egy hete van a lakosságnak arra, hogy március 16-án éjfélig lerója a helyi önkormányzatok által kivetett adók első felét. A késedelembe esők ezt követően pótlékot kötelesek fizetni.

Bán Károly

Egy százezer forintos adótartozás, három hónapos késedelem esetén csaknem 70 ezer forint fölösleges kiadást jelent a feledékenyeknek. A helyi adókról szóló törvény 2004. január elseje óta  jelentősen mérsékelte a helyi önkormányzatok döntésén alapuló méltányosságot. A vállalkozások adóját például nem lehet elengedni. Magánszemélyek esetében méltányosságra akkor kerülhet sor, ha az adózónak az adó egyösszegű megfizetése veszélyeztetné az általa eltartottak megélhetését. És persze kaphatnak méltányosságot a fogyatékosok és a mozgáskorlátozottak is. Az önkormányzatok adhatnak továbbá fizetési halasztást, és engedélyezhetnek részletfizetést is.

Az adóval tartozóknak nem árt tudni, hogy az adóhatóságra nem vonatkozik a sortartási kötelezettség. Míg például a bírósági végrehajtásban először az adós munkabérét lehet letiltani, azután ingóságait foglalni, s ha 500 ezer forintot meghaladja a tartozás, akkor az ingatlanját is végrehajthatják. Az adóhatóság félmillió forintnál nagyobb összegű tartozás esetén egyből viheti a házat is.

Ha valaki nem adja be a bevallását, mulasztási bírsággal is sújtható, ami magánszemélynél 100 ezer, vállalkozásnál 200 ezer forint lehet. Az adóbírság pedig, amit például az adóhatóság félrevezetéséért lehet kivetni, az adóhiány 50 százalékáig terjedhet. Ez elsősorban azokat a vállalkozásokat érinti, amelyek az iparűzési adójukat próbálják meg megspórolni vagy mérsékelni. Szerencsére csak az iparűzési adót és a vállalkozók kommunális adóját kell bevallással megállapítani. A lakosságot érintő helyi adókat az önkormányzatok vetik ki, s az erről szóló határozatot postázzák.

Gépjárműadó

1200 Ft/100 kg - A gépjármű minden 100 kilogrammja után vetik ki

Telekadó

210 Ft/m2 - A beépítetlen belterületi földek tulajdonosait terheli

Építményadó

940 Ft/m2 - Az épületek után kell fizetni

Kommunális adó

12 000 Ft/év magánszemélynek,

2000 Ft vállalkozásoknak dolgozónként lakások, üzemek után

Idegenforgalmi adó

300 Ft - Szállóvendégeknek és szállásadóknak kell leróniuk

vendégenként és éjszakánként

Iparűzési adó

2% - a vállalkozás nettó árbevétele után kell a Vállalkozásoknak

fizetni

Adók fajtái Települések száma*

Építményadó magánszemélyeknek 373

Építményadó vállalkozásoknak 731

Idegenforgalmi adó 671

Iparűzési adó 2548

Ideiglenes iparűzési adó 2086

Kommunális adó magánszemélyeknek 2154

Kommunális adó vállalkozásoknak 713

Telekadó 416

*Ahol kivetették

Helyi adóbevételek 2004-ben

Megyék Milliárd Ft

Baranya 8,7

Bács-Kiskun 10,6

Békés 6,4

Borsod-Abaúj-Zemplén 15,0

Csongrád 10,2

Fejér 13,9

Győr-Moson-Sopron 14,7

Hajdú-Bihar 12,8

Heves 7,4

Jász-Nagykun-Szolnok 8,0

Komárom-Esztergom 10,4

Nógrád 2,8

Pest 36,3

Somogy 8,2

Szabolcs-Szatmár-Bereg 7,8

Tolna 5,8

Vas 8,2

Veszprém 11,4

Zala 8,2

Budapest 159,0

Összesen 366,6

Forrás: pénzügyminisztérium

a helyi önkormányzatok által kivetett adók első felét. A késedelembe esők ezt követően pótlékot kötelesek fizetni. Bán Károly Gépjárműadó

1200 Ft/100 kg - A gépjármű minden 100 kilogrammja után vetik ki

Telekadó

210 Ft/m2 - A beépítetlen belterületi földek tulajdonosait terheli

Építményadó

940 Ft/m2 - Az épületek után kell fizetni

Kommunális adó

12 000 Ft/év magánszemélynek,

2000 Ft vállalkozásoknak dolgozónként lakások, üzemek után

Idegenforgalmi adó

300 Ft - Szállóvendégeknek és szállásadóknak kell leróniuk

vendégenként és éjszakánként

Iparűzési adó

2% - a vállalkozás nettó árbevétele után kell a Vállalkozásoknak

fizetni Adók fajtái Települések száma*

Építményadó magánszemélyeknek 373

Építményadó vállalkozásoknak 731

Idegenforgalmi adó 671

Iparűzési adó 2548

Ideiglenes iparűzési adó 2086

Kommunális adó magánszemélyeknek 2154

Kommunális adó vállalkozásoknak 713

Telekadó 416

*Ahol kivetették Helyi adóbevételek 2004-ben Megyék Milliárd Ft

Baranya 8,7

Bács-Kiskun 10,6

Békés 6,4

Borsod-Abaúj-Zemplén 15,0

Csongrád 10,2

Fejér 13,9

Győr-Moson-Sopron 14,7

Hajdú-Bihar 12,8

Heves 7,4

Jász-Nagykun-Szolnok 8,0

Komárom-Esztergom 10,4

Nógrád 2,8

Pest 36,3

Somogy 8,2

Szabolcs-Szatmár-Bereg 7,8

Tolna 5,8

Vas 8,2

Veszprém 11,4

Zala 8,2

Budapest 159,0

Összesen 366,6

Forrás: pénzügyminisztérium -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!