Hírek

2005.03.21. 00:00

Fehér szalagos élőlánc

A 10-es út Pilisvörösvárt elkerülő szakaszának megépítéséért demonstrált a hétvégén több száz ember. Azt szeretnék, hogy a Levegő Munkacsoport vonja vissza az út építését akadályozó bírósági keresetét.

Tóth Tímea

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Manhercz Mártonné (58) szinte minden autót megállított, hogy felkösse a tiltakozás fehér szalagát
[/caption]Három kilométeres élő láncot alkottak a pilisvörösváriak és a környékbeliek a 10-es út mentén, a padkán. A kétórás csendes demonstráció alatt véget nem érő kocsisor alakult ki a főúton. Az ezer résztvevő pontosan ezt akarta. Bebizonyítani, hogy létkérdés az új útszakasz megépítése.

– Csúcsforgalomban harmincötezer jármű halad keresztül egy nap a Pilisi-medence településein – magyarázza Pénzes Gábor, Pilisszentiván első embere. – Solymárról további tizenhétezer autó érkezik ide naponta. Lehetetlen és veszélyes átkelni az út túloldalára, sok a halálos baleset, méreggel teli a levegő tizenegy településen. Valamennyi helyi civil szervezet támogatja az út építését. Egyedül a Levegő Munkacsoport ellenzi. Attól tartanak, hogy az út elkészülte után Budapest bevezető szakaszán óriási torlódások alakulnak ki.

– Egy olyan csoport, amelyiknek semmi kötődése sincs a környékhez, miért szól bele a mi dolgunkba? – mondja felháborodottan Grószné Krupp Erzsébet pilisvörösvári polgármester. A demonstrálók aláírásgyűjtéssel is tiltakoznak a Levegő Munkacsoport keresete ellen, az íveket a közlekedési miniszternek juttatják majd el. Kétezer pilisi vállalkozó a környezetvédelmi minisztertől kért segítséget. Ha mindez nem vezet eredményre két–három hónapon belül félpályás útlezárást tartanak Pilisvörösvár két pontján. Sőt, a teljes útlezárást is fontolgatják.

Gyalókai Orsolya (41): Ötven perc alatt teszem meg a tíz kilométeres utat. Szennyezett a levegő, nem érdemes kijönni az utcára. A gyerekek nem tudnak átkelni az úttesten.

Angeli Márton (40): Ugyanolyan az út, mint a dédapám idején. Ezen változtatni kell. A Levegő Munkacsoportnak nincsenek megalapozott szakmai érvei az út megépülése ellen.

Rézhegyi Péter (52): Az elmúlt hat évben kilenc halálos baleset volt Pilisjászfalun, köztük sok kisiskolás. A településeinken átszáguldanak az autók, életveszélyes így élni.

Angeli Márton (40): Ugyanolyan az út, mint a dédapám idején. Ezen változtatni kell. A Levegő Munkacsoportnak nincsenek megalapozott szakmai érvei az út megépülése ellen.

Rézhegyi Péter (52): Az elmúlt hat évben kilenc halálos baleset volt Pilisjászfalun, köztük sok kisiskolás. A településeinken átszáguldanak az autók, életveszélyes így élni. Manhercz Mártonné (58) szinte minden autót megállított, hogy felkösse a tiltakozás fehér szalagát -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!