2005.03.26. 09:52
Idén már százötvenegyedszer: Oxford Cambridge ellen
Vasárnap 151. alkalommal rendezik meg a világ leghíresebb evezős versenyét.
A Temze partján tomboló 20 ezer néző azt láthatta, amint a kihívott diadalmaskodik. 1856 óta a két világháború éveit kivéve minden esztendőben megrendezték a regattát. Az örökmérleg Cambridge fölényét mutatja, az eddigi 150 összecsapásból 78 alkalommal ők kerültek ki győztesen, egy ütközet pedig döntetlenre végződött (1877-ben). 1912-ben nem tudtak győztest hirdetni – első nekifutásra: mindkét hajó elsüllyedt, a futamot meg kellett ismételni.
Az idei esztendőben minden idők legerősebb egységei feszülnek az evezőknek, mindkét hajóban öt-öt – angol, ausztrál, német és két amerikai – olimpikon húzza majd a lapátokat. A fogadóirodákban az elmúlt két évben alul maradt oxfordi egységet tartják esélyesebbnek. A legnagyobb pénzt viszont azzal lehet szakítani, ha elmarad a futam: a William Hill fogadóiroda 101-szeres pénzt fizet az erre fogadó vészmadaraknak.