Kivándorló orvosok, itt maradó kórtermek

Tavaly ezeregyszáz magyar orvos kérte az Egészségügyi Engedélyeztetési Hivataltól, hogy az unió tagállamaiban dolgozhasson. A legtöbben Angliában és Németországban szeretnének munkát vállalni. A jelentkezők többsége harminc és negyven év közötti.
Az ezeregyszáz nem olyan sok. Különösen azután, hogy a csatlakozás környékén sokan „egészségügyi turizmusról”, orvoshiány miatt bezáró kórházakról, hajnalban kelő, fél napot átutazó betegekről beszéltek. Sorakoztak az érvek, és mi elhittük. Valóban elképzelhetőnek tűnt, hogy frissen uniós taggá váló országunkból a rosszul fizetett, ám jól képzett orvosok, ápolók tömegesen Nyugat-Európának veszik az irányt. Nos, ennek fényében az ezeregyszáz tényleg semmiség.
Az ezeregyszáz azonban sok is lehet. Különösen azután, hogy a sokadik kormányunk beszél az „egészségügy rendbetételéről”, a szakma presztízsének visszaállításáról, az európai színvonalú betegellátásról. Sorakoztak az érvek, és mi elhittük. Valóban elképzelhetőnek tűnt, hogy a szociális érzékenységet kis ráhagyással a nevében is hordozó párt megteszi az első lépést. Ám megint nem történt semmi. A diploma értéke ugyanannyi, bár közben kiderült, akár gazdasági miniszterek is lehetünk – mint Kóka János – ilyen végzettséggel. Ám mi van, ha egyszerű orvosként akarunk dolgozni idehaza, de fejünkre szakad a kórterem, a fizetés pedig még mindig nem elég semmire?! Ennek fényében az ezeregyszáz – megbocsáthatatlanul sok.