Hírek

2005.05.02. 00:00

Eltűnt egy láda kézigránát

Két hónapon át naponta tárgyalnak Kecskeméten a ma kezdődő fegyvercsempészeti perben. Az ügy egy rendőrségi baki folytán került Bács megyébe.

Szemán László

Állítólag a figyelőkön múlt, hogy ma Kecskeméten és nem a Fővárosi Bíróságon kezdődik a fegyvercsempészügy tárgyalása. Tavaly augusztus 4-én Kecskemét egyik benzinkútján egy pécsi és két budapesti férfit tepert le a Hírös kommandó. Az elfogottak egy Skodával és egy kísérőautóval érkeztek. A rendőrök a Skodában egy-egy vadonatúj Skorpiót és erősen használt Kalasnyikovot, két pisztolyt és száz géppisztolylőszert találtak. Információnk szerint a fegyvereket egy budapesti bevásárlóközpont parkolójában kellett volna átadniuk valakinek, ám a futárok kiszúrták a parkolót „rejtve” ellenőrző figyelőket. Úgy tudjuk, hogy ekkor még egy láda kézigránát is volt az egyik autóban a fegyverek mellett. A hatóságok lezárt ügyről már nem nyilatkozhatnak. Ezúttal sem tették.

A futárok azonnal megléptek, és elindultak vissza a szerb határhoz. A figyelők az M5-ön ismét ellenőrzés alá vonták őket. Megállításukra csak Kecskeméten volt lehetőség, amikor tankolniuk kellett. Addigra azonban a kommandó már felállt, és nem hibázott. De csak a fegyvereket találták meg. Az ügyet a megyei rendőrök kezdték vizsgálni, ám néhány nap múlva átvette tőlük a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Tizenhét gyanúsítottat fogtak el. Köztük a Conti Car két volt, és az Energol volt vezetőjét. Ők a híres „olajos” Energol-pernek is a vádlottai. Az elfogottakat egy bűnbandához tartozónak mondták a hatóságok. Végül tízük ellen emeltek vádat. Bűnszervezetben folytatólagosan elkövetett fegyvercsempészet és emberölés előkészületével vádolták meg őket. A vádirat szerint a fegyverekkel az egyik balatoni üzleti ellenfelükkel akartak leszámolni.

A tervezett kivégzés a hatóságok szerint azért maradt el, mert a szervezet vezetőjét, a conticaros R. Lászlót elfogták.

Kommandósfelvonulás várható Kecskeméten

Úgy tudjuk, hogy a vádlottakat az ország különböző részeiből naponta szállítják a tárgyalásra. Mivel a vád bűnszövetségről szól, ezért a vádlottakat kommandósosztagok kísérik. Sőt a tárgyalóteremben is jelen lesznek kommandósok. A látványos külsőségek már csak azért is várhatók, mivel a nyomozás során életveszélyes fenyegetéseket kaptak az ügyben dolgozó kecskeméti ügyészek és az NNI két nyomozója is. Őket még ma is védik.

Mivel a vád bűnszövetségről szól, ezért a vádlottakat kommandósosztagok kísérik. Sőt a tárgyalóteremben is jelen lesznek kommandósok.

A látványos külsőségek már csak azért is várhatók, mivel a nyomozás során életveszélyes fenyegetéseket kaptak

az ügyben dolgozó kecskeméti ügyészek és az NNI két nyomozója is.

Őket még ma is védik. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!