Hírek

2005.06.01. 00:00

Káosz lesz, ez már biztos

Bűz, kátyúk, száguldozó autósok. Egy-egy gyalogos átkelés olykor percekig is eltarthat. A Pesti út mentén nem óriási élmény lakni.

Lázin Miklós András

[caption id="" align="alignleft" width="318"] Ma még csak bádog rendőr vigyáz a Pesti út rendjére, ám ha megkezdődik a felújítás, akkor igazi rendőrökre is szükség lesz
[/caption]Lemértük: Kluchio Béláné nyugdíjas kereken öt perc alatt jutott át a páros oldalról a páratlanra. A hölgy már nem fiatal, viszonylag nehezen mozog, így csak különös körültekintéssel merészkedhet a zebrára. – Így van ez kedveskéim végig a Pesti út mentén mindenhol – mereng a néni, majd tovatipeg a Szabadság sugárút felé.

– El fogják terelni a buszokat? Pont a mi utcánkból? Erről még nem hallottam – értetlenkedik Kiss Kálmánné varrónő. Az ifjú hölgy a Zrínyi és a főút kereszteződésének közelében lakik. Azaz, azon a ponton, ahol várhatóan június végén megindulnak a munkagépek, hogy újjávarázsolják a Pesti út három kilométeres szakaszát. – A felújítás a Csabai és a Zrínyi utca közötti szakaszt érinti – tudtuk meg a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztályán. Ahol egyben azt is hozzátették, 21700 négyzetméternyi aszfaltcsíkot fektetnek majd le. A közbeszerzési eljárás lassan véget ér. Hogy kik jelentkeztek, nem tudták megmondani, s ugyancsak homály fedi a munkák pontos árát és kezdetét. Pusztán annyit sikerült kiderítenünk, augusztus elejéig biztosan hozzáfognak a felújításhoz. Arra a kérdésre, hogy a kerülőutak merre futnak majd, nem tudtak válaszolni.

A térképet nézegetve sok választása nem akad a hivatalnak. Marad a már így is erősen leterhelt Zrínyi, Péceli és Csabai út. A Cinkotai út pedig legkönnyebben a Szabadság, az Ároktő és a  Gyöngytyúk utcán keresztül lesz gyorsabban elérhető. Borítékolható, a környéken lakók nem zárják majd szívükbe a tervet. – A BKV Rt. még nem döntött a járatelterelésekről – mondták a közlekedési vállalat sajtóosztályán. Egy azonban bizonyos, amint elkészültek a tervek, azonnal közlik azokat a lakossággal. – A Pesti út sajnos, valóban borzalmas állapotban van – ismeri el a tényeket Kiss Lajos, Rákoskeresztúr alpolgármestere. Megtudtuk, a leromlás jórészt az 1994–95-ben elvégzett csatornázás iszonyatos minőségű helyreállítása nyomán indult meg.

– Természetesen korábban is akadtak kátyúk gazdagon, de ez végképp betette a közlekedési folyosónak a kaput – dohog Kiss Lajos. A városatya hozzátette, az út eredetileg kétszer-két sávosra lett méretezve. Bizonyos helyeken, így a központban sikerült kiszélesíteni, ám kifelé és befelé maradt az egy-egy sáv. A kerületben egyébként igen sok a földes utca. Kiss Lajos becslése szerint ezek hossza megközelíti a százötven kilométert. Az önkormányzat finanszírozásában ebben a választási ciklusban mintegy hetven kilométernyi poros és gödrökkeltarkázott utat tudtak leaszfaltozni. – Személy szerint nem vagyok elájulva az elővárosi vasúttól sem – fűzi tovább gondolatait az alpolgármester. Ugyanakkor rögtön hozzátette, nem a gyors közlekedés ellen van kifogása. Azt mindenképp pártolja a kerület, de amíg nem váltják ki a szintbeli kereszteződéseket, a sűrűbben járó szerelvények csak újabb gondot okoznak majd. Való igaz, egy-egy vonat közeledésekor csúcsforgalomban így is pillanatok alatt kilométeres sorok alakulnak ki a keresztirányú átkelőkön.

Szabó Gabriella (15) Tanuló:

Nem tudtam a felújításról, de örülök neki. Nyolc esztendeje lakom itt. Sokat utazom buszon, így tapasztalatból tudom, mennyire rossz a Pesti út. Néha akkorákat zökken a jármű, csoda, hogy nem esik szét. Az autósok biztosan jó szívvel fogadják majd az új utat.

Dravecz Zoltán (28) Vállalkozó:

Éppen ideje, hogy nekifogtak. Magam is sokat járok kocsival. A benzinből befolyó adóforintokat talán célszerűbb lenne az utak állapotának javítására, mint a költségvetés lyukainak betömésére fordítani. De emlegethetnénk a súlyadót, amelyből milliókat vesz be az önkormányzat.

Tanuló:

Nem tudtam a felújításról, de örülök neki. Nyolc esztendeje lakom itt. Sokat utazom buszon, így tapasztalatból tudom, mennyire rossz a Pesti út. Néha akkorákat zökken a jármű, csoda, hogy nem esik szét. Az autósok biztosan jó szívvel fogadják majd az új utat.

Dravecz Zoltán (28)

Vállalkozó:

Éppen ideje, hogy nekifogtak. Magam is sokat járok kocsival. A benzinből befolyó adóforintokat talán célszerűbb lenne az utak állapotának javítására, mint a költségvetés lyukainak betömésére fordítani. De emlegethetnénk a súlyadót, amelyből milliókat vesz be az önkormányzat. Ma még csak bádog rendőr vigyáz a Pesti út rendjére, ám ha megkezdődik a felújítás, akkor igazi rendőrökre is szükség lesz -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!