Hírek

2005.05.30. 06:19

Nyártól újra az NB II lesz a második vonal

Nyártól megváltozik a labdarúgás élvonalában a bajnoki rendszer. Az átszervezést már tartalmazta a 2005–2006-os idényre készített kiírás, de maradt néhány nyitott kérdés, melyekre a napokban kaphatunk választ.

Lázár Lajos

[caption id="" align="alignleft" width="293"] A kiesett Nyíregyháza tavasszal még NB I-es játékosai, Cipf Zoltán (17-es) és Pintér Attila (8-as) az átszervezés után ősztől az NB II-ben játszanak majd
[/caption]Az első vonalban nem lesz változás, marad a 16 csapatos NB I. Az első helyezett indulhat a Bajnokok Ligájában, és az európai szövetség állapítja meg, hogy az UEFA-kupában hány csapat képviselheti majd a magyar labdarúgást. Jelen állás szerint – az elmúlt öt év eredményessége alapján – a bajnokság második helyezettje, valamint a Magyar Kupa győztese jogosult az UEFA-kupás szereplése. A bajnokság végén változatlanul két kieső lesz. Egy esetben képzelhető el, hogy ősztől ne 16 csapattal induljon az NB I. Ha a nevezésre jogosultak közül valamelyik klub nem felel meg a klublicenc bármely pontjának, akkor nem indulhat, és helyére nem kerülhet más csapat. Így lehetséges, hogy a létszám 16 alatt marad.

Megszűnik az NB I/B, és a második vonalat – területi elv alapján – két 16-os NB II-es csoport alkotja. Ezekben a csoportokban játszik majd az NB I mostani két kiesője, a jelenlegi NB I/B 3–12. helyezettje, továbbá az NB II két csoportjának 1–6. helyén végzettek. Ez 24 csapat, a fennmaradó 8 helyre osztályozót írt ki a szövetség. Osztályozót játszik az NB I/B 13. és 14. helyén végző az NB II 7. helyezettjeivel, valamint az NB II 8–10. helyezettje az NB III – hat csoport – bajnokaival.

A nyolc pár oda- és visszavágós meccset vív, a győztesek jutnak az új NB II-be. Az osztályozó mérkőzésein a kupaszabályok érvényesek. Ha a visszavágó rendes játékidejét követően egyenlő az állás, akkor kétszer 15 perces hosszabbítás következik, és ha változatlanul nincs döntés, jönnek a tizenegyesek.

A kiírás szerint az NB III hatcsoportos lesz, csoportonként 16 csapattal. A harmadik vonalban még elképzelhető változás. Az MLSZ alapszabálya úgy fogalmaz, hogy a kiírástól menet közben eltérni csak akkor szabad, ha az nem sérti a csapatok érdekeit. Van egy olyan elképzelés, hogy az NB I csapatainak juniorjai – ezekben a csapatokban pályára léphet meghatározott számú idősebb labdarúgó is – ősztől nem alkotnak külön csoportot, melynek most ligabajnokság a neve, hanem az NB III-ba sorolják őket. Így nem hat-, hanem hétcsoportos lenne az NB III, és a harmadik vonal már igazodna a várható közigazgatási átszervezéshez. Az NB I-es juniorokat területi elv szerint sorolnák be a csoportokba, és mivel hét csoport lenne, a jelenlegi NB III-ra jogosultak maradnának az osztályukban, csak egy másik csoportba kerülnének, mint amelyben most játszanak. Ez nem jelent hátrányt, elképzelhető, hogy az utazási költségeket tekintve még kedvezőbb is lesz. Várhatóan ebben a kérdésben az MLSZ elnöksége június második hetében dönt.

Ami a kiírás szerinti NB III-as osztályt illeti, ide kapnak besorolást a már említett osztályozó vesztes csapatai, a mostani NB II l4–16. helyezettje, továbbá a jelenlegi NB III hat csoportjának 2–12. helyezettje, a négy legjobb 13. helyen végzett, valamint Budapest és a 19 megye bajnoka. Ez a 96 csapat hat csoportban szerepelne. Ha mégis ebbe az osztályba kerülnének az NB I-es juniorok, akkor a felsoroltak maradnának, csak kiegészülnének 112 csapatra, és hét csoportban folytatnák.

Nyitott kérdés még, hogy a bajnokság szervezése kire tartozzon. A szövetség jelenlegi alapszabálya szerint a legfelső két osztály – NB I és NB I/B – a Magyar Labdarúgó Liga hatáskörébe tartozik. Ez a két osztály vegyes-nyílt osztály, vagyis a hivatásos játékosok mellett amatőröket is szerepeltethetnek a csapatok. Az NB I továbbra is vegyes-nyílt osztály lesz, de az új második vonalban játszhatnak amatőr csapatok, melyek mögött nem áll gazdasági társaság. Kérdés, hogy ezek a klubok mennyire illenének majd az MLL rendszerébe. Elképzelhető, hogy alapszabályt kell módosítani, és az MLL csak az NB I-et „üzemeltetné”, az NB II-től lefelé az MLSZ Versenybizottsága szervezné a bajnokságot. Van olyan javaslat is, hogy az NB I-es bajnokság is az MLSZ-hez tartozzon, a liga csak a gazdasági ügyeit intézze az élvonal 16 csapatának. Éles a vita, a változtatáshoz a közgyűlés kétharmados többsége kell.

Kérdés, mi történjen, ha valamelyik csapat nem él a lehetőséggel, és nem nevez abba az osztályba, amelyre jogosult. A szabály az, hogy ilyenkor a legjobb kieső a bennmaradó. Lehetséges székhelyáthelyezés is. Egyre gyakrabban lehet hallani arról, hogy az NB I/B-ben szereplő Bodajk nem vállalja a második vonalat. Sokan úgy tudják, hogy a csapatot „üzemeltető” gazdasági társaság átköltözik Siófokra.

Ezek is érdekelhetik