2006.03.10. 16:46
Lottónyeremény miatt ölték meg az idős asszonyt
Egy nap alatt elfogták azt a 28 éves férfit, aki megölt egy 67 éves asszonyt Nyírbélteken – tudta meg lapunk Fülöp Gergelytől, a Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől. A gyanúsítottat – akinek még a monogramját se árulják el a rendőrök, nehogy kitudódjon a kis faluban, hogy ki volt a tettes – kommandósok kapták el péntek reggel.
A rendőrség azt mondja, hogy a helyszínen talált nyomok alapján jutottak el a férfiig, aki azonban állítja: ott sem volt a bűncselekmény helyszínén, az asszony lakásán. A nő holttestét egyébként csütörtökön reggel, a szomszédok fedezték fel. A többszörösen büntetett előéletű gyanúsítottat őrizetbe vették, letartóztatásáról várhatóan vasárnap dönt a bíróság.
A faluban az a szóbeszéd járta, hogy az asszony a településen azt hirdeti magáról: ő nyerte meg a lottófőnyereményt. A nyomozók azt feltételezik, hogy e miatt kellett meghalnia. A nő otthonát átforgatta a gyilkos, ám végül semmit sem vitt el. Az ügy nyomozása során a rendőrök arra is megpróbálnak választ találni, hogy vajon igazat mondott-e az asszony, valóban ő nyerte meg a milliárdos főnyereményt.