Hírek

2006.05.29. 11:08

Nem készültek merényletekre

Az őrzött objektumokba és a védett személyek rendezvényeire közel félezer lőfegyvert próbáltak bevinni, de a biztonsági kapuknál nem jutottak tovább.

Vég Márton

[caption id="" align="alignleft" width="210"] A választások előtt több száz eseményt kell biztosítaniuk.
[/caption]A Köztársasági Őrezred munkatársai tavaly 461 darab lőfegyvert, több mint kétezer kést, 61 gázsprayt és közel négyszáz egyéb veszélyes eszközt vettek el civilektől a hazai védett személyek programjainak biztosítása, valamint a védett objektumok őrzése közben. „Egyik esetben sem akadályoztunk meg merényletet, legalábbis senkiről sem bizonyosodott be, hogy merényletet tervezett volna” – mondta lapunknak Kardos Imre. A Köztársasági Őrezred parancsnokhelyettese hozzátette, hogy az átmenetileg elkobzott tárgyak többnyire zsebkéseket, és nem „szamurájkardokat” jelentenek, míg a lőfegyverek esetében többnyire engedélyhez nem kötött típusokról volt szó. „Természetesen emberi élet kioltására alkalmas fegyvereket is találtunk, de ezek kizárólag önvédelemre szolgálnak, és nem kivégzőeszközök” – szögezte le Kardos Imre.

A Köztársasági Őrezredről tudni kell, hogy az ő kötelességük többek között az Országház, a Bel- és Külügyminisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, a Sándor-palota, a Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság (AB) épületének őrzése. Kiemelt feladatuk volt tavaly többek között Sólyom László köztársasági elnök, Mádl Ferenc volt államfő, Gyurcsány Ferenc kormányfő és Bihari Mihály AB-elnök védelmének biztosítása. Ebbe természetesen az is beletartozik, hogy átvizsgálták a titkárságokra – ritkábban lakásokra – érkező, ismert vagy ismeretlen levélíróktól származó, fenyegető tartalmú postai küldeményeket. Szintén az őrezred tevékenységi körébe tartozik a Magyarországra érkező külföldi állam- és kormányfők biztonságának szavatolása. Emlékezetes, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök márciusi budapesti látogatásán 1200-an vigyázták az útvonalakat, helyszíneket, és 200 kormányőr látta el a vendég közvetlen védelmét.

A magyar védett személyek is jócskán adtak munkát tavaly a Köztársasági Őrezrednek, összesen félezer fővárosi és 221 vidéki rendezvényre kellett őket elkísérnie a testőrségnek, de külföldi programjaikra is velük tartottak. Ezeken a helyszíneken, valamint a védett épületekben összesen 800 ezer embert léptettek be és vizsgáltak át. Tőlük több mint háromezer veszélyesnek ítélt tárgyat vettek el, tehát körülbelül minden 250-ik embernél sípolt a beléptető kapu. „A kijáratnál mindent visszaadtunk a tulajdonosnak, csak 20 esetben kezdeményeztünk szabálysértési eljárást a közbiztonságra veszélyes eszközök jogellenes birtoklása miatt” – mondta Kardos Imre. Idén eddig az áprilisi országgyűlési választások kampánygyűlései jelentették a legnagyobb feladatot az őrezrednek, de az őszi önkormányzati választások rendezvényeinek védelmében is szerepet vállalnak majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!