Hírek

2006.05.31. 17:28

Tárcák: ezer fő lapáton

A miniszterelnök szerdán ismertette a közigazgatási reform tárcákat érintő részleteit. Az ellenzék szerint Gyurcsány egyszerűen mellébeszél.

Dreissiger Ágnes–Tibay Gábor

A funkciók ésszerűsítése és szétbontása, új stratégiai intézmények, ugyanakkor minisztériumi elbocsátások – ez Gyurcsány Ferenc szerint a kormányzati struktúra jövője. A kijelölt és ügyvezető miniszterelnök elmondása szerint a cél az, hogy a politika és az igazgatás szétváljon: éppen ezért ezentúl csak az igazgatási funkciók és a hatósági jogkörök maradnak a tárcáknál. A kormányfő szerint mindezzel átláthatóbbá, hatékonyabbá válik az új kormányzás.

Gyurcsány Ferenc elmondta, az eddigi minisztériumi feladatok közül az igazgatás marad a tárcáknál, a többi új, a közeljövőben megalakítandó intézményekhez kerül: a fejlesztés és beruházás a Nemzeti Fejlesztési Tanácshoz és a Fejlesztési Kabinethez, a szakpolitikai stratégia pedig az államreform bizottsághoz tartozik majd. A háttértevékenységeket a szintén újonnan létrejövő Kormányzati Szolgáltató Központ alá sorolják.

Jelenleg minden minisztériumnak pénzügyi, számviteli, kontrolling, szervezetfejlesztés, informatikai, ügyviteli, vagyonkezelési, gondnoksági részlegei is vannak. Az ésszerűsítés jegyében ezeket elveszik az egyes tárcáktól, s egy egységes szolgáltató központba kerülnek át. A kormányfő ezt azzal indokolta, hogy a minisztériumok „nem fognak külön várakat építeni.” A háttértevékenységek fokozatos összevonásától már idén 20 százalékos, jövőre további 10 százalékos minisztériumi létszámleépítést tervez a kormány. Gyurcsány szerint a tárcáknál összesen 7300-7500 alkalmazott dolgozik, legalább 1300 dolgozót bocsátanak el még idén.

A kormányfő elmondta: az új intézmények vezetőit pénteken a miniszterekkel együtt mutatja be. Hozzátette: az államreform bizottság, valamint a kormányzati szolgáltató központ vezetője két külföldről hazatérő, az üzleti szférában dolgozó személy lesz, akinek van igazgatási tapasztalata. Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy szerdától kezdve fogadja a miniszterjelölteket, akikkel írásos megállapodást köt a 2010-ig szóló vállalások teljesítéséről.

A Fidesz mellébeszélésként és figyelemelterelésként értékelte Gyurcsány szavait. Szíjjártó Péter, a párt kommunikációs vezetője szerint „újabb fejezetét hallhattuk Gyurcsány Ferenc közigazgatási hókuszpókuszainak.” Az ellenzéki párt úgy véli, korántsem a fentiek a legfontosabb kérdések, mivel Magyarországnak ennél sokkal súlyosabb gazdasági problémákkal kell szembenéznie. Szíjjártó közölte, azt várják a kabinettől, mielőbb törődjenek a valós problémákkal, és adjanak tájékoztatást az ország valós helyzetéről.

Kóka a dolgozók felét elküldené

Az informatikával bővített gazdasági tárcánál kevesebb bürokráciát és több szolgáltatást kívánnak nyújtani a magyar vállalkozóknak, ezért első lépésben a minisztériumi összlétszámot rövid távon 25, hosszú távon 50 százalékkal csökkentik – mondta Kóka János gazdasági miniszter. Az SZDSZ-es miniszterjelöltek szerdai sajtótájékoztatóján Molnár Lajos, az egészségügyi tárca várományosa azt mondta: nem akarnak kórházakat eladni, versenyegyenlőséget akarnak, ugyanakkor meg akarják szabadítani a társadalom mai rendszerét az „ingyenesség és az egyenlőség hamis mítoszától”. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter a 15 ezer főnél nagyobb lakosságszámú települések teljes csatornázását, az európai normáknak megfelelő ivóvíz biztosítását, a szennyezőhulladék-lerakás megszüntetését ígérte.

Nemet mond a Fidesz az adóemelésre

A Fidesz egyetlen olyan bevételnövelő intézkedést sem szavaz meg, amely emeli az adóterheket – jelentette ki szerdán Varga Mihály, a párt alelnöke. A politikus szerint a kormány a személyijövedelemadó-kedvezmények ritkítására, az ingatlanadó bevezetésére, a munkavállalói járulék három százalékpontos növelésére készül. Varga szerint emelnék a középső áfakulcsot, eva 15 százalékos kulcsát 25 százalékra növelnék, a 16 százalékos társasági adó pedig 18 százalékra változna.

A kormány programjában az állami bevételek növelése, a korábban már bejelentett ötéves adócsökkentési program bevezetésének késleltetése szerepel. Gyurcsány Ferenc szerdai sajtótájékoztatóján a konkrét adóügyi tervekkel kapcsolatos újságírói kérdésre azt válaszolta, a részleteket június 10-e után hozzák nyilvánosságra – azaz a kormányprogram vitáját és megszavazását követően.

A kormány programjában az állami bevételek növelése, a korábban már bejelentett ötéves adócsökkentési program bevezetésének késleltetése szerepel. Gyurcsány Ferenc szerdai sajtótájékoztatóján a konkrét adóügyi tervekkel kapcsolatos újságírói kérdésre azt válaszolta, a részleteket június 10-e után hozzák nyilvánosságra – azaz a kormányprogram vitáját és megszavazását követően. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!