2006.06.06. 18:23
Fideszes bírálat az új kormányzati struktúrának
A kormányprogramot és az új kormányzati struktúrát bírálta kedden a Fidesz.
Szijjártó Péter szóvivő azt hangsúlyozta, hogy a kormányprogram és a koalíciós pártok választási ígéretei köszönőviszonyban sincsenek egymással, s Gyurcsány Ferenc a parlament szerepét is igyekszik korlátozni az új kormányzati struktúrával. Úgy vélte, hogy a kormányprogramból az következik: fizetős lesz az egészségügy és az oktatás.
Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője arról beszélt, hogy az új kormányzati struktúra a kijelölt kormányfő ígérete ellenére átláthatatlanabb, drágább és kevésbé demokratikus, mint az eddigi rendszer. Szerinte egy látványkormány jön létre, döntésektől megfosztott minisztériumokkal, valamint „két árnyékállamszerű képződménnyel”: a Fejlesztési kabinettel és az Államreform bizottsággal. A politikus kifogásolta, nem tisztázott, hogy a két szervezetnek kik a tagjai és milyen javadalmazásban részesülnek, mi a hatásköre, milyen döntéseket hozhat és milyen kapcsolatban van a minisztériumokkal. A parlamentáris demokrácia logikájának nem felel meg, hogy a két szervezet nem felelős az Országgyűlésnek és olyan emberek – tette hozzá.
Navracsics kifejtette: a rendszer kevésbé demokratikus, ellenkezőleg, még szélesebb zsákmányövezetet biztosít a politikusoknak, hiszen a közigazgatás felső-közép vezetői szintjétől felfelé mindent a politika ellenőriz majd. Hozzátette: a hírek szerint a kormány több ezer köztisztviselőt bocsát el és rugalmassá kívánja tenni a köztisztviselői munkaviszony szabályozását, ami szintén azt teszi lehetővé, hogy akár politikai tisztogatás jegyében bocsássanak el tisztviselőket.