Hírek

2006.09.04. 13:38

Sólyom kitűntette Oláh György Nobel-díjas kémikust

Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend a csillaggal kitüntetést adott át hétfőn a Sándor-palotában Oláh György Nobel-díjas kémikusnak, aki március 15-én nem tudta átvenni a díjat.

BAMA

Sólyom László a kitüntetetthez intézve szavait azt mondta: a köztársasági elnöknek mindig nagy öröm kitüntetést átnyújtani olyanoknak, akik azt megérdemlik. Sólyom hangsúlyozta: Oláh György pályája erkölcsileg is egyenes ívű volt, amely a negyvenéves amerikai kutatás után mégiscsak hazakanyarodik. A köztársasági elnök az ország köszönetét tolmácsolva nyújtotta át a Nobel-díjas kémikusnak az állami kitüntetést. Oláh György a köztársasági elnökhöz intézve szavait azt mondta: Magyarország jövője a jól képzett fiatalságon múlik. "Magyarországnak nincsenek nagy természeti kincsei, de nagy ereje van a fiatalságában" - fogalmazott a kémikus.

Oláh György 1949-ben, a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán szerzett diplomát. Kutatóként már az ötvenes évek elején eredményesen kísérletezett szerves fluorvegyületekkel. 1957-ben hagyta el Magyarországot. Előbb Kanadába ment, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Amerikai állampolgárságot szerzett és kutatóként kezdett dolgozni a Dow Chemical Company-nál. 1991 óta a Loker Szénhidrogénkutató Intézet igazgatója. Tudományos munkásságával nagy lehetőségeket tárt fel a vegyipar előtt, többek között szénhidrogén alapú új anyagok, vagy komponensek előállításában. Bebizonyította, hogy a szénhidrogén-molekulák egyes fajtái stabilak és hosszú életűek lehetnek.

Az 1994. évi kémiai Nobel-díjat egyedül kapta, a hivatalos indoklás szerint "a pozitív töltésű szénhidrogének tanulmányozásában elért eredményeinek elismeréseként". 2001-ben a Pécsi Tudományegyetem díszdoktorává avatták, és ugyanebben az évben megkapta a Corvin-láncot. 2002-ben Bolyai-díjjal tüntették ki.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!