2006.09.04. 10:40
További állami cégeket adnának el a liberálisok
Nem csak a konvergenciaprogramban szereplő cégeket privatizálnák a liberálisok, de magánosítanának több más társaságot is a következő években – mondta Kóka János gazdasági miniszter a Liberális Gazdasági Tanács ülése után.
A testület többek közt a Volántársaságokat, a Magyar Posta Zrt.-t, a Magyar Villamos Műveket és a Szerencsejáték Zrt.-t is magánkézbe adná. „Induljanak el ezekért a cégekért a világ legnagyobb tőkés csoportjai, befektetői. Fizessenek érte nagyon sok pénzt, ezt a nagyon sok pénzt pedig az államadósság csökkentésére fordítsuk” – mondta a tárcavezető.
A Fidesz szerint Kóka János „a szokásos félrevezető és hazug érveket” hozta fel az állami cégek eladása mellett. Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy „a szocialista–szabaddemokrata kormányok már szinte mindent eladtak Magyarországon, ami mozdítható volt, ennek ellenére az államadósságunk folyamatosan nőtt, és mostanra elképesztő mértéket öltött”. „Az a Kóka János akarja privatizálni a köztulajdont, aki az előző kormányban is betöltött miniszteri posztja révén személyesen felelős a magyar gazdaság és a magyar költségvetés jelenlegi drámai helyzetéért” – tette hozzá közleményében Cser-Palkovics András.
Kóka: immunis nyugdíjasok
Kóka János szerint októberben születik politikai döntés a tömegközlekedési kedvezmények rendszerének átalakításáról.A gazdasági miniszter a közrádióban vasárnap azt mondta: koalíciós egyeztetés és politikai döntés kérdése, hogy milyen módon alakítják át a különböző csoportoknak járó kedvezményeket, a diákoktól a nyugdíjasokig. Megelőlegezve a döntést, biztosnak nevezte, hogy a nyugdíjasok a költségvetési megszorítások idején is sokkal nagyobb immunitást élveznek, mint egyéb csoportok.
A gazdasági miniszter a közrádióban vasárnap azt mondta: koalíciós egyeztetés és politikai döntés kérdése, hogy milyen módon alakítják át a különböző csoportoknak járó kedvezményeket, a diákoktól a nyugdíjasokig. Megelőlegezve a döntést, biztosnak nevezte, hogy a nyugdíjasok a költségvetési megszorítások idején is sokkal nagyobb immunitást élveznek, mint egyéb csoportok. -->