2006.09.17. 18:37
Visszalépett a gyilkossággal vádolt MDF-es
A rendőrség kedden ígér tájékoztatást abban gyilkosságban, amelyet még péntek éjjel követtek el Marcali külterületén. A Somogy megyei településen hat lövéssel öltek meg egy 34 éves férfit, a gyilkossággal Szabó Gyula önkormányzati képviselőt vádolják, aki az MDF somogyi nagytelepülési listájának élén áll.
Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese még szombaton közleményt adott ki, amelyben leszögezi: a Magyar Demokrata Fórum mély megdöbbenéssel értesült az esetről, egyben felszólítja Szabót, mondjon le jelöltségéről, ellenkező esetben a párt visszavonja a listát. Szabó még szombaton lemondott a jelöltségről. Hock a Magyar Rádiónak cáfolta, hogy az ügynek bármi köze lenne a politikához.
Információink szerint a képviselőt már régóta zsarolta az áldozat, állítólagosan azzal, hogy nyilvánosságra hozza: a vállalkozó gyújtotta fel gabonasilóját biztosítási pénzért. Más információk szerint, az is indíték lehetett, hogy a feltételezett elkövető sok pénzzel tartozott az áldozatnak.