2006.10.07. 17:36
Gyurcsányt még az interneten is leszavazták
Gyurcsány Ferenc népszerűsége ugyanis nem csak Magyarországon van mélyponton, hanem még egy brit honlapon is
Rosszul áll a szénája a magyar miniszterelnöknek. Gyurcsány Ferenc népszerűsége ugyanis nem csak Magyarországon van mélyponton, hanem még egy brit honlapon is, ahol a „hónap legrosszabb demokratájára” lehet szavazni.
Az „opendemocracy.net” oldalon a magyar kormányfő a hét elején még a voksok 63 százalékát tudhatta magáénak, olyan illusztris személyiségeket előzve ezzel, mint Recep Tayyip Erdogan török, vagy Abe Shinzo japán kormányfőt. Azonban a hét végére a thaiföldi katonai puccsot vezető tábornok, Sonthi Boonyaratglin behozta a miniszterelnökünket, vasárnapra pedig már a szavazatok 3 százalékával maga mögé is utasította a 42 százalékon álló Gyurcsány Ferencet.
A szavazás várhatóan október végén zárul, a győztes pedig elfoglalhatja méltó helyét, mint október legrosszabb demokratája, az idei győztesek: Kim Jong Il, koreai diktátor illetve Alekszandr Lukasenko, Fehéroroszország elnöke között.