2007.02.25. 18:15
Járulékmentesség a jövőben csak hátrányos helyzetűek után
Szűkül az új munkavállalók alkalmazása után igénybe vehető járulékkedvezmény a cégek számára. A kormány tervei szerint ugyanis megszűnik a jelenleg érvényben lévő szabályozás, amely szerint egyéves járulékmentességet kaptak a legalább három hónapja regisztrált álláskeresőket alkalmazó mikro-, kis-, és közepes cégek, civil szervezetek. Ezt a lehetőséget a jövőben már csak azok a munkáltatók kapnák meg akik ötven év feletti, vagy szakképzetlen és tartósan munkanélküli álláskeresőket alkalmaznak. A kedvezmény révén novemberig 14 ezer álláskereső jutott munkához.
Az új szabályozás leginkább a mikro- és kisvállalkozásokat sújtja, legnagyobb részben ugyanis ezek vették igénybe a kedvezményt. A lehetőséget kihasználó 10850 cég döntő része, 8067 mikrovállalkozás volt, 2112 pedig kisvállalkozás.
Ez a foglalkoztatást javító forma már nem áll rendelkezésre, de készülőben van egy másik jogszabály. Ennek alapján azok a munkáltatók akik vállalják a Start Extra kártyát kiváltó munkát keresők foglalkoztatását, a kártya érvényességi idejének első évében teljes, második évében 15 százalékos járulékmentességet vehetnek igénybe, illetve egészségügyi hozzájárulást sem kell fizetniük.