Előzzük meg Burkina Fasót!

Érdekes, hogy a világ legnormálisabb emberei is képesek hülyeségeket beszélni azt követően, hogy a magyar futballban vezető szerepet vállalnak. Emlékezzünk csak mondjuk Mezey György egykori szövetségi kapitányra, akiért a ''80-as évek közepén egy ország rajongott, hogy aztán ugyanannyian orroljanak meg rá, nem utolsó sorban éppen a nyilatkozatai miatt. És a példákat még hosszasan lehetne sorolni, de fölösleges. Bevallom, számomra teljesen érthetetlen, hogy azok a szakemberek, akik „alulról” még kiválóan látják a magyar foci összes baját, pozícióba kerülve rögtön farkasvakságban szenvednek.

A fentebbi megállapításokat látszanak igazolni Várhidi Péter szövetségi kapitány elmúlt napokban tett kijelentései is. A norvégok ellen 4-0-ra elveszített Eb-selejtező után a következőket mondta: „Ez a gárda 2-3 év múlva is együtt tud játszani. Addigra fejlődhetnek egyénileg és csapatként is. Ez a norvég válogatott egy kész csapat, olyan játékosaik vannak, akikkel jelenleg nem tudjuk felvenni a versenyt, de érzem a jövőt a mieinkben.” S hogy senkinek se legyenek kétségei, az MTI-nek így nyilatkozott: „Változatlanul hiszek abban, hogy ez a válogatott három év múlva ott lesz a FIFA világranglistáján a harmincadik hely közelében. Világbajnokok természetesen nem leszünk, de lesz egy nemzetközi szinten jónak mondható válogatottunk.”

Nos, én szeretem az optimista embereket, sőt, azt is vallom, hogy a kishitűség, a magyaros pesszimizmus sokszor akadálya az eredmények elérésének. Legalább annyira, mintha valaki képtelen reálisan értékelni, képtelen megvalósítható célokat maga elé tűzni. Márpedig Várhidi esetében ez utóbbit érzem igaznak. Vajon milyen biztató jeleket láthatott a fiatal szakember, amit a világon rajta kívül senki sem?

Ha csak az utóbbi két meccset veszem alapul... Kaptunk 6 gólt, nem rúgtunk egyet sem. Mind a görögök, mind a norvégok játszi könnyedséggel futottak át rajtunk (azért nem a „gázoltak” kifejezést használtam, mert csoporttársainknak nem nagyon kellett megizzadniuk a sikerért), emellett általán nem látszott, mit is szeretne játszani a válogatottunk. A csoportunkban az 5. helyen szerénykedünk, s folyamatosan hátrafelé kell figyelnünk, nehogy a futball-nagyhatalomnak számító Málta befogjon minket. Nem ragozom tovább... szóval ilyen körülmények közepette enyhén szólva is nevetségesnek tűnnek a kapitány szavai.

Tehát – ha kérhetem – ne hülyítsük egymást. Ne a 30. helyet célozzuk meg, hanem mondjuk az 56., 55., 54. valamelyikét. Ehhez olyan acélos gárdákat kell(ene) megelőznünk, mint Angola, Honduras vagy Burkina Faso. És ha ez sikerült, lépkedhetünk szépen, lassan előre. Ha pedig Várhidi netán azt gondolná, ilyen szerény célkitűzésekkel mégsem lehet kiállni az emberek elé, megnyugtathatom: magyar szurkoló a magyar futballtól már régóta nem vár semmit.