2007.06.28. 06:01
Láttam, hogy verték, erre bevertem a támadó orrát
Olvasónk szemtanúja volt egy utcai támadásnak, és mivel nem gyönge legény, az áldozat segítségére sietett. A vége az lett, hogy ő agyabugyálta el a támadót. Bűnös-e vagy sem?
Jogos védelem – mondták a büntetőjogászi munkájáról híres Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában. Az tehát, ha valaki egy megtámadott ember segítségére siet, mentesíti őt a büntethetőség alól. Ő tulajdonképpen nem jogot sért, hanem jogot véd – embertársa testi épséghez való jogát, illetve azt, hogy a másik bűncselekmény áldozata legyen. A védelmező viselkedése jogkövető magatartás.
Létezik azonban egy vékony mezsgye – tette hozzá a jogász. A segítő nem lépheti túl a támadás elhárításához szükséges mértéket. Ha tehát „harcképtelenné” tette a másikat, dühében vagy akár büntető szándékkal nem verheti bele az illető fejét még jó párszor az aszfaltba. Gyakran persze nehéz megállapítani, túllépte-e a fenti határt az érintett. Ez mindig a konkrét helyzetben dől el. A bírói gyakorlatban kidolgozták a megítélés feltételeit, amely némelykor csak az ügy hosszasabb vizsgálata nyomán körvonalazódik.
Más helyzet, ha valaki azért kel tettlegesen a másik védelmére, mert azt pocskondiázták. Ez megengedhetetlen. A dolog vagy testi sértés lesz, amelyet a védelmező követ el a szavakkal támadó sérelmére, vagy közös garázdaságnak ítélik a történteket. Utóbbi olyan közellenséges magatartás, amely másokban megbotránkozást, félelmet kelt. (Ha például a főutcán bármi okból ketten összeverekednek, az arra járók általában igencsak megrettennek.)
Az önbíráskodás megint csak más. Jogos vagy annak vélt igény végrehajtása, amelyet önhatalmúlag követünk el. Holott az eljárás a hivatalos szervek (rendőrség, bíróság) dolga lenne.
