2007.06.20. 15:34
Megvan Fenyő János gyilkosa?
A Független Hírügynökség információja szerint megvan Fenyő János gyilkosa. Úgy tudni, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetői csütörtökön Szerbiába utaznak, hogy találkozzanak azzal a feltehetően albán férfivel, akinek a DNS mintái megegyeznek a gyilkosság helyén talált mintákkal.
Mint ismert: márciusban jogsegélykérelmet nyújtott be a szerb igazságügyi minisztériumnak a Fővárosi Főügyészség Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása ügyében. A vádhatóság arra kérte a szerbeket, hogy segítsenek a feltételezett tettes, egy 32 éves albán férfi elfogásában, illetve szerezzenek tőle DNS-azonosításra alkalmas mintát. A Nemzeti Nyomozó Iroda két éve azonosította a kilenc évvel ezelőtti bérgyilkosság lehetséges elkövetőjét. Mivel Magyarországon nem bukkantak a nyomára, tavaly januárban nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. A Független Hírügynökség információi szerint a férfit nemrég fogták el, jelenleg is börtönben van, más bűncselekmények miatt Szerbiában. A magyar nyomozók azt remélik, hogy kihallgathatják a férfit, aki a felbujtóját is megnevezi.
Csontos Stefánia, a Nemzeti Nyomozó Iroda helyettes szóvivője a Független Hírügynökségnek megerősítette, hogy csütörtökön valóban tartanak határtalálkozót a két ország nyomozói, ahol "folyamatban lévő ügyekről tárgyalnak". Arról nincs információja, hogy a témák között a Fenyő-gyilkosság ügye is szerepelne.