Számlaügy: elő a farbával!

Ez az éttermi „adott, nem adott, kért, nem kért számlát” ügy kezd egyre kínosabb jelleget ölteni. Továbbra is állítom (s ezt a minap már megírtam, igaz, a  véleményemet egy-ketten félreértették), hogy farizeus dolog úgy csinálni, mintha itt valami egyedi, soha nem látott esetről lenne szó, amely alapjaiban rengeti meg a magyar demokráciát. Nem gondoltam és gondolom, hogy azért, mert bárki csal, másnak is szabad, azaz szó sincs semmiféle szerecsenmosdatásról. Csupán azt mondtam: ez az ország úgy szocializálódott, hogy a jogszabályok közötti lavírozás, nem egyszer pedig azok kijátszása (nem utolsó sorban adóügyekben) bocsánatos bűnnek számított a közvélemény szemében. És éppen azért nem értem, mire ez a nagy felhorkanás.

Amíg az ügyet kirobbantó újság név nélkül írt a történetről, rendben volt a dolog, sőt, még addig is, hogy a Magyar Demokrata Fórum felkapta a sztorit, s megpróbálta a kormányfőből, majd személyesen a miniszterekből is kipréselni a szerintük áfacsaló kormánytag nevét. Miután azonban az egyik hetilap internetes oldala – MDF-es körökre hivatkozva – nevesítette a politikust (Kóka János), alapvetően megváltozott a helyzet. Az SZDSZ elnöke – túl azon, hogy visszautasította a vádakat – bemutatta a kérdéses vacsora hivatalos számláját, hozzátéve, azon dátum és sorszám is szerepel, azaz az utólagos manipulációra nincs lehetőség.

Fogalmam sincs, hogy az esetről többször nyilatkozó Dávid Ibolya MDF-elnök valóban Kóka Jánosra utalt-e (hiszen csak célozgatott: „nagy formátumú, európai politikus”, stb.), de azt tudom, hogy most már itt lenne az ideje nyílt kártyákkal játszani. Gyanítom azonban, hogy a párt – nyilván a tiszta kezek politikáját igazolandó – egy olyan ügybe szaladt bele, amelyből nem lesz könnyű presztízsveszteség nélkül kijönni.

Sok lehetőség nincs. Vagy megnevezik azt a politikust, akinek asszisztense a gyanú szerint kifejezetten számla nélkül óhajtotta rendezni a cehet, vagy bocsánatot kérnek minden kormánytagtól. Az első esetben egy pert kockáztatnak, a második esetben a szavahihetőségük kerül veszélybe, márpedig a párt imázsa egyiket sem igazán engedi meg. Az azonban tarthatatlan, ha egy pártnak súlyos állítások igazolására kizárólag egy adott újság egy-két lapszáma áll rendelkezésére. Hiszen – ha jól figyeltem a történteket – csupán egy újságcikkel próbálják meg azt a vádat is alátámasztani, hogy az eset kapcsán az APEH-et politikai célokra használták fel.

Úgy vélem, a labda most Dávid Ibolyáék térfelén pattog. S bár láthatóan nem akarózdik, valamit mégis mondaniuk kell. De nem azt, hogy „nem értek a focihoz... pardon: az adügyekhez”.