2007.09.23. 16:29
Cigányzenés tüntetés várható a Hősök terén
Eltörölték azt a rendeletet, mely szerint csak hivatalos vizsgával dolgozhatnak a zenészek a vendéglátóhelyeken. Egyes cigányzenészek szerint ez a döntés hibás volt, és zenés tüntetést helyeztek kilátásba.
Raduly József, a Művészeti, Oktatási, Kulturális, Közéleti Alapítvány elnöke bejelentette, hogy nyílt levélben fordulnak Kóka János gazdasági miniszterhez és Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz, mivel úgy érzik, a tárcavezető ellehetetlenítette a roma muzsikus családokat.
A cigányzenészek nevében az elnök elmondta: az elmúlt több mint hetven évben a roma előadóművészeknek vizsgát kellett tenniük, hogy megkapják a szakmai minősítést. Biztosíték volt ez a muzsikusoknak és garancia a közönségnek, hogy a vendéglátóhelyeken minőségi zene szóljon. Azzal, hogy eltörölték ezt a rendeletet, a cigányzenész szakmát segédmunkává alacsonyították és több ezer roma muzsikus emberi és szakmai méltóságát tették tönkre - szögezte le az alapítvány elnöke.
Amennyiben a kormánytagoknak eljuttatott nyílt levél nyomán nem történik érdemi változás, a roma muzsikusok békés, zenés tüntetést tartanak a Hősök terén. Legvégső esetben pedig Strasbourgig is elmennek.