Gyarmatosítók és lenézett bennszülöttek

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Détári Lajost pénteken még a soproni kerítésen belülre sem engedték
[/caption]Nem azért, mert úgy viselkednek, mintha valami gyarmatra érkeztek volna, s mert elvárják, hogy hasra essen előttük mindenki, akit szóra méltatnak. Détári Lajossal rosszat húztak. Duplán is. Nem tagadom, elfogult vagyok az utolsó (vagy hogy optimista legyen az írás kicsengése: legutóbbi) magyar futballsztárral. Megjegyzem, ha olasz üzletember létemre csapatot vennék Magyarországon, először imádkoznék, hogy jobb sorsot rendeljen nekem az Isten, mint elődeimnek. Azoknak, akik a Parmalat vonzáskörébe vonták hajdanán a Fehérvárt, vagy mint Pini úrnak, aki kis híján csődbe vitte Puskás és Bozsik egykori klubját, netán mint bizonyos Alessandro de Blasinak, aki a Vác megmentőjeként tetszelgett néhány hónapja.
 
Másodszor pedig leszerződtetném Détári Lajost. Az utóbbi huszonöt éve messze legjobb játékosát, akire felnéznek a játékosai, akinek szakmai tudása hatszoros világválogatottként megkérdőjelezhetetlen, s aki, nem utolsósorban kiválóan beszél olaszul. Döme azonban nem kellett Sopronban – ehhez a döntéshez, természetesen joga van az új tulajdonosnak. Ám a szerződések rótta kötelezettségeket betartani ellenben kötelezettség. Annak is, aki a pénzt adja. Détári Lajos ellen egyelőre az a kifogás, hogy nem beszélt szépen az új tulajdonosokról. Pedig még csak nem is azt kérdőjelezte meg, hogy mindenfajta FIFA-szabállyal ellentétben hogyan lehet a klubban szakmai igazgató egy FIFA-licences menedzser. Állítólag azt tette szóvá, hogy hónapok óta nem kapnak fizetést a játékosai.

„Mondvacsinált okokkal akarnak eltávolítani, arra hivatkozva, hogy megsértettem a tulajdonost. Én csak arról érdeklődtem, hogy a játékosok mikor kapják meg a  nekik járó pénzüket. Természetesen a felmentést nem fogadtam el, jogi képviselőmet, doktor Papp Gábor ügyvéd urat tájékoztattam a fejleményekről. Bár most nem engedtek edzést tartani, szombaton mindenesetre ott leszek Újpesten, kíváncsi vagyok, ott kitilthatnak-e.”
Nem tiltották – mert nem ment ki. Úriemberként viselkedett, nem hozott senkit kellemetlen helyzetben. Oda legalább bejutott: a magyar futballban példátlan módon pénteken még a soproni kerítésen belülre sem engedték, nem hogy, szerződését betartva, edzést tartson. Mert hogy alaki szempontból, mondják, a felmondása enyhén szólva hibás volt.
 
Ami történt nem az ő szégyene. Szeretném hinni, hogy hamar lezárul a történet. A tulajdonosváltás után egyébként Abdai Géza a kisebbségi tulajdonos önkormányzat képviseletében ecsetelte, ha Vízer László Máriusz 2005 nyarán nem „száll" be a soproni futballba, akkor ma nem lenne élvonalbeli labdarúgás a városban. Alkalmasint ugyanezt gondolta az új, olasz „tulajok" kapcsán is. Én azt mondom: így inkább ne is legyen.

A soproni kór

Vízer László Máriusz 2005 nyarán vette át a soproni futballklubot többségi tulajdonosként. Rekordot döntött: a két teljes éve alatt tizenegy alkalommal váltott edzőt. Sorrendben Csank János, Selymes Tibor, Nagy Tamás, László Csaba, Dario Bonetti, Vass László, ismét Selymes Tibor, majd Roberto Landi, harmadszor is Selymes Tibor, később Csertői Aurél, majd másodszor is Dario Bonetti mondhatta magát a Sopron vezetőedzőjének. Utóbbi különösebb indoklás nélkül távozott, akkor került Détári Lajos a csapat élére. Aztán őt is elkapta egy, a magyar futballban nehezen gyógyítható betegség, ami mindössze néhány hónap alatt legyőzi a soproni edzőket.