2007.09.20. 18:49
Orbán: senki ne keressen szélsőséges megoldást!
Október 23-án lesz Fidesz-megemlékezés, és a népszavazási kampány kapcsán is tartunk majd nagygyűléseket – jelentette ki Orbán Viktor az MTV Este című műsorában.
A Fidesz elnöke elmondta, hogy az október 23-i rendezvényükre már bejelentették a helyfoglalást. A helyszínt azonban még nem nevezte meg, mivel a pártelnök szerint Magyarországon az a demokráciához méltatlan játék folyik, hogy a kormányzat lefoglalja a gyülekezésre alkalmas tereket. A Le Monde francia lapnak korábban Orbán azt nyilatkozta, a népszavazás érdekében meg fogják tartani az „utca nyomását”. Az Estében ezt úgy magyarázta: a népszavazás velejárói a különböző rendezvények, nagygyűlések, találkozók. Tagadta, sőt hazugságnak nevezte a francia elnökkel Budapesten folytatott négyszemközti találkozójának lerövidítéséről lábra kapott sajtóhíreszteléseket. "Egyébként az elnök úr meghívott Franciaországba, ez volt a találkozónk legfontosabb pontja", mondta.
Orbán szerint egy politikusnak mindenkihez kell beszélnie, a szélsőjobbtól a szélsőbalig. Ő maga is mindenkihez beszél, és azt javasolja azoknak, akik szélsőséges megoldásokat keresnek, hogy ne tegyék.