Pártok és simlisek

Nem igazán lepett meg a hír, hogy Zuschlag Jánost őrizetbe vették. Csodálkozni legfeljebb azon lehet, hogy – mint korábban megírtam – a szocialisták egykori üdvöskéjét nem korábban (mondjuk az ízlestelen auschwitzi humorkodás után) rúgták úgy seggbe, hogy messzire szálljon az  MSZP-től. Ha ugyanis így tesznek, nem csupán azt kerülhették volna el, hogy(s erről szintén szóltam) a nagy önizalommal megáldott ifjú visszatámadjon, hanem azt is, hogy most össze-vissza kelljen hazudozni. Hiszen ki a fene hiszi el a Bács-Kiskun megyei szocialisták mostani magyarázkodását, hogy  már javában zajlik Zuschlag megfosztása a tisztségeitől. A lószart zajlik. Most kezdtek el kapkodni, amikor látták, hogy a dolog menthetetlen, s hogy a „nagy emberek” is levették a kezüket az egykori kedvencről, aki amúgy a szocialisták megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke és a párt kiskunhalasi elnöke.

Hogy az országos politikusok most fejvesztve menekülnek a Zuschlag-ügy környékéről (az MSZP például érdemben kommentálni sem volt hajlandó az őrizetbe vételt), az érthető, sőt, mi több tipikus. Hány, de hány példát lehetne mondani arra vonatkozóan, hogy amikor kiderül a simlisség, nagyhirtelen elfogynak a „barátok” (erről például igen sokat mesélhetne Szabadi Béla), s a „legkisebbnek” egyedül kell elvinni a balhét. Nagyon úgy tűnik, ez a legkisebb most Zuschlag János lesz. Az elmúlt napokban nyilván ő is megtapasztalhatta, hogy hiába szaladgál ide-oda, zárt ajtókat talál (az egy kivétel Lendvai Ildikó volt, aki – pechére – nem tudta elkerülni a találkozást), s hogy az MSZP háza tájékán lassan-lassan már egy leprásnak is jobban örülnek, mint neki. S bár az ügyészség szerint az indokolta az őrizetbe vételét, hogy megkísérelte befolyásolni a tanúkat, azt sem tartom kizártnak, hogy egyeseknek kifejezetten jól jött ez, elvégre most egy darabig nem kell attól tartaniuk, hogy Zuschlag felkeresi őket. (Arról már nem is szólva, hogy az ügyészség immár bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt folytat eljárást, ami ugye, súlyosabb, mint amivel indult az ügy, s a büntetési tétele is ennek megfelelő...közel húsz év.)

Azon, hogy a pártok környékén mindenféle zűrös figurák megfordulnak, nincs mit csodálkozni. S minél nagyobb egy párt, annál több haszonleső, személyiségzavaros, kétes múltú és jelenű alakkal kell számolnia. Az egyiknek az a mániája, hogy náci egyenruhában pózoljon, a másiknak, hogy meztelenül egy feszület alatt, a harmadik – a gyanú szerint – valódi lőfegyverrel fenyegeti a biciklis futárt (s zavaros történetet mesél a pisztolyáról), a negyedik különféle egyesületek, alapítványok pályázatain keresztül csapolja meg a közpénzeket... hogy csak a közelmúlt eseteit említsük. Ismétlem, ez kivédhetetlen. De a kérdés nem is ez, hanem az, vajon a kínos sztorikat hogyan kezelik a pártok. Úgy-e, hogy valóban elhisszük, többet nem akarnak ilyesmit, vagy úgy, hogy azt érezzük, pusztán azért cselekszenek, mert sarokba szorították őket. Ahogy elnézem, a Zuschlag-ügy inkább az utóbbra hajaz.