Szentek és honatyák

Nagyon úgy tűnik, hogy a „minden szentnek maga felé hajlik a keze” bölcsesség érvényes az országgyűlési képviselőkre is, már legalábbis akkor, ha a munkájuk után járó díjazásról vagy éppen a költségtérítésről van szó. Ez utóbbinál – mint arra bizonyára mindenki emlékszik – az verte ki a biztosítékot, hogy kiderült: az előző ciklusban a 386 honatya úgy ötmilliárd forint  körüli költségtérítést vett fel...számla nélkül. A zömük több mint tízmilliót költött szállásra, utazásra, stb., de akadtak olyanok is, akik közel húszmilliót. S hogy miért nem kell számla? A magyarázatok szerint egyfelől azért, mert ezt így csinálják sokfelé Európában, másrészt meg azért, hogy elkerülhessék az adóhivatal és a képviselők közötti esetleges problémákat. (Megjegyzem, az úgynevezett hétköznapi emberek legalább ennyire szeretnék elkerülni az APEH-hel kapcsolatos gondokat, csak nekik nem mindig sikerül. Főként akkor nem, ha ők is mellőzik a számlákkal való bajlódást.)

Azért tartottam szükségesnek, hogy egy kicsit visszaidézzük a közelmúltat, mert most egy új fejleményről is beszámolhatunk a képviselő  urak és hölgyek költségtérítése kapcsán. Az történt ugyanis, hogy eldőlt: nem történik semmi. Bár a kormányfő küldött egy levelet Szili Katalinnak, a T. Ház elnökének, illetve a a parlamenti frakcióvezetőknek, hogy emberek, ugyan tegyük már átláthatóbbá ezt a költségtérítési ügyet, meg szigorítsunk már egy csöppet a képviselői munkavégzés dolgán, de úgy visszapattant, mint annak a rendje. Mert – láss csodát! – a máskor százfelé húzó, mindenben ellentétes álláspontot képviselő frakciók ezútal teljesen egységesen jelentették ki: a kormányfő által felvetettek nem aktuálisak.

De ami ennél is meglepőbb, az az, hogy maga Szili Katalin sincs a szigorítás mellett. A házelnök úgy látja, a mi képviselőink is nehezen jönnének ki a puszta alapdíjból, ráadásul az idei évre már csökkentették is az egy-egy személyre jutó költségtérítést. Na, mielőtt valaki is azt mondaná, ez igen, a honatyák önmagukon is spórolnak, jó, ha tudjuk: ez az évi 100 milliós csökkenés nagy jóindulattal is csak havi húszezer forintos kiesést jelent egy-egy képviselőnek. Mellesleg, amikor ez az egész szóba kerül, az érintettek azt szokták mondani, egyrészt megérdemlik a költségtérítést (is), másrészt pedig a más országokbeli képviselőkhöz viszonyítva az ő díjazásuk (220 ezer forintos alapbér plusz költségtérítések plusz bizottsági pótlék) nevetségesen alacsony, valahol egy minisztériumi főosztályvezető szintjén mozog.

No, akkor – anélkül, hogy demagógok lennénk – szögezzünk le egy-két dolgot. Mindenekelőtt azt, hogy vannak ebben az országban elég sokan  akik szintén megérdemelnék a tisztességes bért, mivel legalább úgy végzik a munkájukat, mint a derék honatyák. (Tudom, tudom, nekik is jár, csak éppen nem jut..., se költségtérítés, se más.) Ami meg az európai összehasonlítást illeti... Ha lehet, örökre felejtsük már el az erre való hivatkozást. Különösen most, amikor kiderült, hogy még a visegrádi országok között is a legutolsók vagyunk a béreket tekintve. Az igaz ugyan, hogy a szlovákok csak 4 ezer forinttal vannak a mi 112 ezer forintos nettó havi átlagkeresetünk fölött, de a lengyelek már 16-tal, hogy a csehek 44 ezréről ne is beszéljünk, vagy teszem azt Szlovéniáról, ahol majd 200 ezret visznek haza átlagban a munkavállalók. Úgyhogy én azt javaslom a képviselőinknek, mielőtt nagyon elkeserednének a saját jövedelmi viszonyaikat illetően, nézzenek szét egy kicsit ebben az országban.