A harcosok világa

Sosem csináltam belőle titkot, hogy mindazokért a negatívumokért, amelyekkel Magyarország manapság küszködik, alapvetően a kontraszelektált, tehetségtelen politikusi garnitúrát tartom felelősnek. Azt, amelynek „köszönhetően” majd két évtizeddel a rendszerváltást követően is egy kettéosztott, demoralizált, hangulatilag a padlón lévő, számos gazdasági bajjal birkózó országban vagyunk kénytelen élni, amely – a jelek szerint – még az EU-csatlakozásból származó előnyöket is képtelen kihasználni. Ennél is nagyobb baj azonban, hogy még csak nyomokban sem látszik a hazai politikusoknak az az új generációja, amely a folytonos konfrontáció és kardcsörtetés helyett a problémákat próbálná meg kezelni. Megjegyzem, az én értékítéletem semmi ahhoz a lesújtó véleményhez képest, amelyet az európai újságírás egyik ismert alakja, Paul Lendvai fogalmazott meg Öngyilkosság Magyarországon című írásában a Der Standard hasábjain.

A jeles zsurnaliszta szerint hazánkban pillanatnyilag egyetlen, mindenki által elfogadott, tekintélyes politikus sincs, csakis olyanok – mind a bal-, mind a jobboldalon – akik az ellentétek felmutatásában jeleskednek. És bár a küzdelem korábban is folyt, azt követően különösen eldurvult, hogy – Gyurcsány Ferenc megjelenésével – a baloldalon is felbukkant egy kiváló képességű „matador”, aki legalább annyira kérlelhetetlen harcos, mint a Fidesz vezére, Orbán Viktor. Hogy kettejük viaskodása meddig is uralja majd a magyar belpolitikát, az persze, megjósolhatatlan, ám Lendvai úgy látja, igen naív, aki mondjuk a Navracsics–Pokorni kettős hatalomátvételében bízik, amiként Gyurcsány lecserélése sem egyszerű, hiszen a szocialistáknak rajta kívül nincs egyetlen ütőképes embere sem (Szilit a nemzeti ruhát öltő jámbor „szürkék” képviselőjének tartja, aki „tejszínhabbal leöntött közhelyek gyűjteményét tálalja”).

Nem tudom megmondani, mennyire is helytálló Lendvai prognózisa, ám abban biztos vagyok, hogy kiutat csakis az jelenthetne, ha a politikai színpadon nagy számmal jelennének meg az olyan tehetséges, jól képzett értelmiségiek, akik egy másfajta politikai kultúrát, gondolkodásmódot honosítanának meg. Erre azonban jómagam egyre kevesebb esélyt látok. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy azok, akik manapság a Parlamentet vagy az önkormányzatokat választják mondjuk az üzleti szféra helyett, enyhén szólva sem a minőséget képviselik. Azt meg, hogy a középszer regnálása hová vezet, tapasztaljuk.